A NABUCCO konszern sajnálja a Sah Deniz II. konzorcium döntését, mivel ez visszaveti az európai gázvezeték megépítését. Az OMV egyelőre lezártnak tekinti a Nabucco csővezeték-projektet a jelenlegi formájában, ugyanakkor nem zárja ki egy vezeték megépítését saját fekete-tengeri lelőhelyéhez.
A NABUCCO Gas Pipeline International GmbH elfogadja a Shah Deniz II konzorcium 10 milliárd köbméternyi gáz szállítására vonatkozó döntését, melyben a Transz-adriai gázvezetéket nevezi meg, a gáz olasz piacra juttatására alkalmas útvonalként. A termelők döntésüket a piacok közti versenyre és az ezekből fakadó megfontolásokra alapozták. A NABUCCO sajnálatát fejezi ki, hogy vezetéke, amely a tervek szerint a Shah Deniz mező 10 milliárd köbméternyi gázforrását szállította volna Európába, nem valósulhat meg.
Az európai piac számára továbbra is kihívást jelent a diverzifikáció biztosítása, kifejezetten egyes közép- és délkelet-európai országokban. Továbbra is meggyőződésünk, hogy a NABUCCO a legoptimálisabb megoldást nyújtja mindezen kérdések megválaszolására. A NABUCCO elkötelezett az alternatív gázforrások kiaknázásának fejlesztésében. A NABUCCO megköszöni a projektben érintett feleknek, a folyamatos és kitartó támogatást, amelyet az elmúlt évtizedben tanúsítottak. A NABUCCO részvényesei a továbbiakban megtárgyalják a projektet érintő következő lépéseket.
Az OMV osztrák energiaipari konszern előzőleg bejelentette, hogy az azerbajdzsáni Shah Deniz II. földgázmező kitermelői nem a Nabucco West vezetéket választották a földgáz Európába szállítására. A kitermelői konzorcium közlése szerint a magasabb olaszországi és görögországi gázárak miatt választották a Dél-Európán át vezető TAP vezetéket – nyilatkozta Roiss. “A Nabucco-projektnek számunkra vége” – idézte a Reuters hírügynökség a vezérigazgatót.
Roiss ugyanakkor nem zárta ki, hogy az OMV vezetéket építsen a Balkánon keresztül a Románia partjainál tavaly felfedezett fekete-tengeri földgázkincs Európába szállítására. Erről a következő hetekben egyeztetnek a Nabucco-részvényesekkel. Ezzel nem veszne kárba az eddigi 50 millió eurós tervezési költség, mert adott esetben fel lehetne használni a terveket egy másik vezetékhez. “Az egyelőre befejeződött Nabucco-projekt költsége jó helyre került befektetés volt” – mondta Roiss az APA osztrák hírügynökség szerint. Az esetleges vezetékről legkorábban egy-másfél év múlva születhet döntés, azután, hogy végeznek a fekete-tengeri gázkészletek felmérésével.
A Nabucco West konzorcium magyar részvényese, az FGSZ Zrt. az MTI érdeklődésére közölte: a Shah Deniz konzorcium hivatalos bejelentése előtt nem kívánja kommentálni a Nabuccóval kapcsolatos híreket. Sajtóértesülések szerint pénteken várható a hivatalos bejelentés.
Az alig 500 kilométeres hosszúságú TAP vezeték Görögországon keresztül szállítja majd a Sah Deniz II. mezőről a gázt az Adriához. TAP tulajdonosai a svájci AXPO (42,5 százalék,), a norvég Statoil (42,5 százalék) és a német E.ON (15 százalék). Alig néhány hónappal ezelőtt még szinte biztosak voltak dolgukban a Nabucco képviselői. Mint az Energiainfo is megírta, gőzerővel folyt a vezeték építésének előkészítése, holott még nem volt döntés arról, hogy valóban a Nabucco szállíthatja majd a gázt a Sah Deniz II. gázmezőről Európába.
A projekt
A Kaszpi-tenger térségéből és a Közel-Keletről több mint 500 millió potenciális európai ügyfélnek gázt szállító NABUCCO gázvezeték lett volna az az Európai Unió Déli Energiafolyosó zászlóshajó projektje. A vezeték a bolgár-török határtól indulva szállított volna gázt az ausztriai Baumgartenben található Közép-európai Gázelosztó Központba. A Bulgárián, Románián és Magyarországon áthaladó gázvezeték a teljes nyomtáv nagy részében a már meglévő gázvezetékek nyomvonalát követné.
Nabucco: a társaság sajnálja, de elfogadja a döntést