November 4-én, szombat éjszaka bekövetkezett az az esemény, amelyet az európai villamosenergia-rendszer egyes szakértői már régóta kilátásba helyeztek, mások elképzelhetetlennek tartottak. A német hálózatból kiinduló rendszerzavar egész Európa áramellátását kritikus helyzetbe hozta, Nyugat-Európa jelentős részét áramszünetre kárhoztatva.A klímaváltozás elleni küzdelem harcosai London sötétbe borítására szólítottak fel november 4-e délutánjára. Nincsen hírünk a régóta tervezett békés akció sikeréről (önkéntes fogyasztói áramkorlátozásról van szó), annál több híradás érkezett vasárnaptól kezdődően a kontinens nem tervezett áramkimaradásáról. Nyugat âEurópa szerte nagyjából 10 millió embert érintett az elmúlt 30 év legsúlyosabb rendszerzavara.
Az első jelentések vasárnap reggel az RWE információi alapján a váratlanul hűvös időjárásra hivatkoztak, majd délután az E.ON bejelentése vetett valamivel több világosságot az információs sötétségre. Az E.ON hálózathoz tartozó távvezeték kikapcsolása után következtek a nem várt események. Az Ems folyó felett húzódó távvezetéket kapcsolták le, mégpedig azért, hogy egy hajó zavartalan áthaladását biztosítsák. A papenburgi hajógyárban nemrégiben elkészült Norwegian Pearl tengerjáró igyekezett próbaútjára. Mivel a hajó nemcsak 300 méter hosszú, de 60 méter magas is, és így nem volt 5 méter biztonsági távolság a távvezeték alatt, rutinszerűen lekapcsolták a vezetéket. Megjegyezzük, hogy az óvatosság nem felesleges, hiszen három hónapja sincs, hogy egy hajón szállított daru egész Tokiót áramtalanította.
Megnyugtató hír, hogy második nekifutásra â az E.ON a zavarok észlelésekor visszakapcsolta a távvezetéket – hétfőn reggel az átkelés sikerült, és kedden a karibi luxus utakra készült tengerjáró elérte a holland Emshaven kikötőjét.
Kevésbé nyugodt az európai villamosenergia rendszeregyesülés, az UCTE, amely azonnal vizsgálatot indított a súlyos zavar okainak tisztázására.
Az UCTE eddig kiadott jelentései szerint szombat éjjel 22:10 körül kezdődött az incidens, amely Németország északi részéből kiindulva eredményezett hálózatleválasztásokat. A dominóhatás következtében északról délkeletre terjedően váltak le hálózatok, kettészakítva Ausztriát is. Végeredményképpen három sziget alakult ki az UCTE hálózatban. Az első szigethez Németország nyugati része, Hollandia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Svájc, Olaszország, illetve Ausztria és Szlovénia egyes részei tartoztak. Ebben a régióban teljesítményzavar keletkezett, minthogy a német szélenergia ekkor a keleti irányba táplált energiát, így a frekvencia 49 Hertzre csökkent. Ennek következtében automatikus fogyasztói terheléscsökkentést hajtott végre a rendszer. A második szigetet Németország keleti része, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, illetve Ausztria másik része képezte, míg a harmadik szigetet a délkelet-európai országok alkották. Ezeken a területeken teljesítménytöbblet, illetve frekvencianövekedés jelentkezett.
A rendszerzavart kiváltó események sorrendjéről egyelőre annyit tudni, hogy 21:38-kor került sor a Conneforde-Diehle 380 kV-os távvezeték lekapcsolására annak érdekében, hogy az Ems folyón áthaladó hajó útját biztosítsák. Az ezt megelőző rendszerszimuláció nem utalt semmilyen zavarra a lekapcsolást illetően. Ezt követően azonban kisvártatva teljesítménytöbblet jelent meg az E.ON-Netz hálózaton, különösen az északrajna-vesztfáliai Wehrendorf-Landesbergen vonalon, az E.ON és az RWE hálózatai közötti távvezetéken. 22:10-kor a Wehrendorf-Landesbergen és a Bechterdissen-Elsen távvezetékek lekapcsoltak. Ezt követően másodperceken belül további vezetékek kaszkádkiesése következett be, amely a rendszer szigetekre bomlásához vezetett. Ettől a pillanattól kezdve a teljesítményeloszlás kiegyenlítetlenné vált, az északkeleti területen mintegy 6000 MW többletteljesítmény mutatkozott, míg nyugaton teljesítményhiány lépett fel.
A rendszer védelme érdekében a nyugati terület rendszerirányítói az együttműködő hálózat szabályai értelmében az egyensúly helyreállítása végett fogyasztói terheléskorlátozásokat léptettek életbe.
A rendszerirányítói beavatkozások után 38 perccel ismét összekapcsolódhatott a teljes UCTE rendszer, és fokozatosan (1-2 órán belül) fel tudták oldani a fogyasztói terheléskorlátozásokat is.
Az UCTE száraz szakmai gyorsjelentésének fogyasztói aspektusára a hírügynökségi jelentések világítanak rá. Ezek szerint Németországban Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország és Baden-Württemberg mellett főleg a Saar vidéket sújtotta az áramszünet, ahol több mint száz vonat vesztegelt órákon át. Olaszországban Liguria, Piemont és Puglia tartozott az áramkimaradás áldozatai közé, Spanyolországban pedig Andalúzia mellett Madrid, Barcelona és Zaragoza. Franciaország 15 megyéjében â főleg Loire, Rhone, Isere, Ain megyében â mintegy ötmillió lakost érintett a korlátozás, a párizsi tűzoltók negyven riasztást kaptak liftbe szorult emberek mentésére.
Svájcban ellenben semmit sem érzékeltek a fogyasztók, mert az Etrans rendszerirányító â amely tanult a három évvel ezelőtti svájci-olasz drámából – a teljesítménycsökkenés észlelésekor azonnal redukálta az importot, és saját kapacitásaival szabályozta az energiaáramlást.
Az események értékelésével kapcsolatban az érme két oldalát talán a francia rendszerirányító, az RTE fogalmazta meg diplomatikusan, képviselői révén. André Merlin, az elnök a rendszer ép működésére helyezte a hangsúlyt, mondván, hogy terheléskorlátozás volt, de teljes kiesés nem következett be, míg Pierre Bornard, az igazgatótanács tagja úgy fogalmazott, hogy nem álltunk messze a teljes rendszerösszeomlástól.
Ezek természetesen az első reakciók voltak, az események és kiváltó okok tényszerű, részletes ismeretétől még távol vagyunk. Az UCTE hétfőn reggel nyomban vizsgálóbizottságot állított fel Gerard. A. Maas vezetésével, akit a három levált területnek megfelelően három biztos segít abban, hogy tisztázzák a rendszerzavar okait, és további intézkedéseket tegyenek hasonló esetek megelőzésére. A részletes vizsgálat előzetes eredménye november végére várható.
A politikusok természetesen nem várhattak javaslataikkal és felhívásaikkal a tények ismeretére. Legkorábban Romano Prodi, olasz miniszterelnök ébredt â később francia politikusok csatlakoztak véleményéhez -, aki még vasárnap rámutatott arra, hogy európai szabályozó hatóságra volna szükség az együttműködő rendszer felügyeletére. Ebben sok igazság van, de vajmi kevés köze van az energiahivatalok együttműködési problémáinak a villamosenergia rendszer- és hálózatirányítás üzemi kérdéseihez. Ugyanez vonatkozik a legutóbbi uniós Zöld Könyv által felvetett európai megfigyelő központra is. Mindenesetre november 14-én Budapesten, az energia miniszterek soron következő összejövetelén ismét felvetik ezeket a kérdéseket.
A német politikusok inkább az energiaszektor beruházási politikáját kárhoztatták, sürgetve a hálózatok felújításának és bővítésének megoldását. Ez sem tűnik alaptalan felvetésnek, figyelembe véve a tavalyi német tél tapasztalatait. Az ország északnyugati részében katasztrófahelyzetet teremtett a távvezetéki tartóoszlopok kártyavárként történő összeomlása, amelyet szakértők az 50-60 éves, régebbi technológiával készített öntvények anyagfáradásával magyaráztak. Ez a probléma százezres nagyságrendű tartóoszlopot érint, és akkor sem
lehet elsiklani felette, ha a mostani esetben vélhetően nem a hálózati elemek kiesése generálta a rendszerzavart.
Talán közelebb járunk az igazsághoz, ha a rendszer szabályozási gondjaira koncentrálunk. Nyilvánvaló, hogy az erősen hurkolt kontinentális hálózat a maga szigorú üzemeltetési és biztonsági szabályaival elvileg kizárja a működési zavarok bekövetkezését még erőművek és akár több hálózati elem egyidejű kiesése esetén is. Feltéve, hogy a tényleges energiaáramlások megegyeznek a tervezett (és szimulált) áramlásokkal. Amint az első híradások is említették, az időjárásfüggő energiatermelés számos szabályozási problémát vet fel, de talán túlzás lenne teljes mértékben a szélrotorok nyakába varrni az áramkimaradást. A nem tervezett tranzitok â hazánkban különösen ismerős kérdéskör â régebbi eredetű gond, és úgy tűnik, nem oldódik meg egyelőre a versenypiaci kereskedelem feltételei között sem. Az UCTE legutóbbi jelentése is markánsan rávilágít arra az ellentmondásra, ami az összeurópai piaci keretek és az önellátáson alig túlmutató üzemzavari kisegítésre alapozott UCTE szinkronterület idejét múlt koncepciója között feszül.
Az alapvető kihívást talán jól érzékelteti az UCTE fizikai energiaáramlásának történeti alakulása (nem tévesztendő össze a szerződéses kereskedelmi szállításokkal): 1975-ben 50 TWh, 1980-ban 80 TWh, 1990-ben 150 TWh, majd 200-ben 240 TWh a teljes csereérték. A nemrég közzétett tavalyi adatok szerint közel 350 TWh (hazánk tízévi fogyasztása) az aktuális érték. Ilyen körülmények között relatíve kisebb hibák is váratlanul a rendszer megjósolhatatlan működéséhez vezethetnek.
A helyzet ismeretében nem meglepő számos szakember régebbi eredetű szkepticizmusa, és csak bízhatunk abban, hogy 2006. november 4-e volt a Nagy Európai Áramszünet. Egyelőre várjuk meg a vizsgálat végét.
Az elmúlt évek néhány jelentősebb áramkimaradása világszerte:
2006
Japán â 2006. augusztus 14-én Tokió és elővárosai közel másfél millió lakosát érintette néhány órára az az áramszünet, amelyet egy hajón szállított daru által okozott távvezeték leszakadása okozott.
2005
Németország â 2005 novemberének harmadik hetében napokig tartó szükségállapot volt az északnyugati országrészben levő Münsterland negyedmillió lakosának, miután a távvezetéki tartóoszlopok tucatjai omlottak össze az első havazáskor.
Oroszország â 2005. május 26-án félnapra áram nélkül maradt Moszkva jelentős része és néhány előváros. Egy transzformátorállomás elöregedés miatti robbanását követően 1200 MW kapacitás esett ki pillanatok alatt, lényegében órákra megbénítva a 15 milliós várost.
2004
Görögország â 2004. július 12-én, hétfőn az olimpiai játékokra készülő Athén, és Dél-Görögország jelentős részét érintette áramkimaradás 20 perctől 3-4 óráig terjedő időszakra.
Kína â 2004 júliusában tetőzött az évek óta tartó energiakrízis, amelyet csak a rotációs kikapcsolás révén és más fogyasztói korlátozásokkal lehetett kordában tartani. A tartós országos kapacitáshiány nyomán egyedül Pekingben 6 400 üzemet állítottak le egész hétre a háztartási ellátás biztosítása érdekében.
2003
Olaszország â 2003. szeptember 28-án, vasárnap egy távvezeték kiesését követően teljes rendszerösszeomlás sújtotta Olaszországot (Szardínia szigetét leszámítva). A második világháború utáni legsúlyosabb rendszerhiba 58 millió fogyasztó teljes áramszünetét eredményezte egy-másfél napra.
Skandinávia â 2003. szeptember 23-án 2 millió fogyasztót érintett, amikor Svédország déli része és Dánia keleti része (a teljes Zealand sziget Koppenhágával) maradt áramszolgáltatás nélkül egy viharban megsérült távvezeték hibája nyomán.
Nagy-Britannia â 2003. augusztus 28-án az esti csúcsforgalomban a londoni földalatti közlekedés áramellátása mondta fel a szolgálatot, közel félmillió ember életét nehezítve fél-másfél órán át.
Észak-Amerika â 2003. augusztus 14-én kora délután Észak-Amerika legnagyobb rendszerösszeomlása következett be, amely New Yorktól Torontóig mintegy 50 millió USA és kanadai fogyasztót fél-másfél napra áramszolgáltatás nélkül hagyott.
Ez volt a Nagy Európai Áramszünet, vagy csak az előszele?
November 4-én, szombat éjszaka bekövetkezett az az esemény, amelyet az európai villamosenergia-rendszer egyes szakértői már régóta kilátásba helyeztek, mások elképzelhetetlennek tartottak. A német hálózatból kiinduló rendszerzavar egész Európa áramellátását kritikus helyzetbe hozta, Nyugat-Európa jelentős részét áramszünetre kárhoztatva.A klímaváltozás elleni küzdelem harcosai London sötétbe borítására szólítottak fel november 4-e délutánjára. Nincsen hírünk a régóta tervezett békés akció sikeréről (önkéntes fogyasztói áramkorlátozásról van szó), annál több híradás érkezett vasárnaptól kezdődően a kontinens nem tervezett áramkimaradásáról. Nyugat âEurópa szerte nagyjából 10 millió embert érintett az elmúlt 30 év legsúlyosabb rendszerzavara.
Az első jelentések vasárnap reggel az RWE információi alapján a váratlanul hűvös időjárásra hivatkoztak, majd délután az E.ON bejelentése vetett valamivel több világosságot az információs sötétségre. Az E.ON hálózathoz tartozó távvezeték kikapcsolása után következtek a nem várt események. Az Ems folyó felett húzódó távvezetéket kapcsolták le, mégpedig azért, hogy egy hajó zavartalan áthaladását biztosítsák. A papenburgi hajógyárban nemrégiben elkészült Norwegian Pearl tengerjáró igyekezett próbaútjára. Mivel a hajó nemcsak 300 méter hosszú, de 60 méter magas is, és így nem volt 5 méter biztonsági távolság a távvezeték alatt, rutinszerűen lekapcsolták a vezetéket. Megjegyezzük, hogy az óvatosság nem felesleges, hiszen három hónapja sincs, hogy egy hajón szállított daru egész Tokiót áramtalanította.
Megnyugtató hír, hogy második nekifutásra â az E.ON a zavarok észlelésekor visszakapcsolta a távvezetéket – hétfőn reggel az átkelés sikerült, és kedden a karibi luxus utakra készült tengerjáró elérte a holland Emshaven kikötőjét.
Kevésbé nyugodt az európai villamosenergia rendszeregyesülés, az UCTE, amely azonnal vizsgálatot indított a súlyos zavar okainak tisztázására.
Az UCTE eddig kiadott jelentései szerint szombat éjjel 22:10 körül kezdődött az incidens, amely Németország északi részéből kiindulva eredményezett hálózatleválasztásokat. A dominóhatás következtében északról délkeletre terjedően váltak le hálózatok, kettészakítva Ausztriát is. Végeredményképpen három sziget alakult ki az UCTE hálózatban. Az első szigethez Németország nyugati része, Hollandia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Svájc, Olaszország, illetve Ausztria és Szlovénia egyes részei tartoztak. Ebben a régióban teljesítményzavar keletkezett, minthogy a német szélenergia ekkor a keleti irányba táplált energiát, így a frekvencia 49 Hertzre csökkent. Ennek következtében automatikus fogyasztói terheléscsökkentést hajtott végre a rendszer. A második szigetet Németország keleti része, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, illetve Ausztria másik része képezte, míg a harmadik szigetet a délkelet-európai országok alkották. Ezeken a területeken teljesítménytöbblet, illetve frekvencianövekedés jelentkezett.
A rendszerzavart kiváltó események sorrendjéről egyelőre annyit tudni, hogy 21:38-kor került sor a Conneforde-Diehle 380 kV-os távvezeték lekapcsolására annak érdekében, hogy az Ems folyón áthaladó hajó útját biztosítsák. Az ezt megelőző rendszerszimuláció nem utalt semmilyen zavarra a lekapcsolást illetően. Ezt követően azonban kisvártatva teljesítménytöbblet jelent meg az E.ON-Netz hálózaton, különösen az északrajna-vesztfáliai Wehrendorf-Landesbergen vonalon, az E.ON és az RWE hálózatai közötti távvezetéken. 22:10-kor a Wehrendorf-Landesbergen és a Bechterdissen-Elsen távvezetékek lekapcsoltak. Ezt követően másodperceken belül további vezetékek kaszkádkiesése következett be, amely a rendszer szigetekre bomlásához vezetett. Ettől a pillanattól kezdve a teljesítményeloszlás kiegyenlítetlenné vált, az északkeleti területen mintegy 6000 MW többletteljesítmény mutatkozott, míg nyugaton teljesítményhiány lépett fel.
A rendszer védelme érdekében a nyugati terület rendszerirányítói az együttműködő hálózat szabályai értelmében az egyensúly helyreállítása végett fogyasztói terheléskorlátozásokat léptettek életbe.
A rendszerirányítói beavatkozások után 38 perccel ismét összekapcsolódhatott a teljes UCTE rendszer, és fokozatosan (1-2 órán belül) fel tudták oldani a fogyasztói terheléskorlátozásokat is.
Az UCTE száraz szakmai gyorsjelentésének fogyasztói aspektusára a hírügynökségi jelentések világítanak rá. Ezek szerint Németországban Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország és Baden-Württemberg mellett főleg a Saar vidéket sújtotta az áramszünet, ahol több mint száz vonat vesztegelt órákon át. Olaszországban Liguria, Piemont és Puglia tartozott az áramkimaradás áldozatai közé, Spanyolországban pedig Andalúzia mellett Madrid, Barcelona és Zaragoza. Franciaország 15 megyéjében â főleg Loire, Rhone, Isere, Ain megyében â mintegy ötmillió lakost érintett a korlátozás, a párizsi tűzoltók negyven riasztást kaptak liftbe szorult emberek mentésére.
Svájcban ellenben semmit sem érzékeltek a fogyasztók, mert az Etrans rendszerirányító â amely tanult a három évvel ezelőtti svájci-olasz drámából – a teljesítménycsökkenés észlelésekor azonnal redukálta az importot, és saját kapacitásaival szabályozta az energiaáramlást.
Az események értékelésével kapcsolatban az érme két oldalát talán a francia rendszerirányító, az RTE fogalmazta meg diplomatikusan, képviselői révén. André Merlin, az elnök a rendszer ép működésére helyezte a hangsúlyt, mondván, hogy terheléskorlátozás volt, de teljes kiesés nem következett be, míg Pierre Bornard, az igazgatótanács tagja úgy fogalmazott, hogy nem álltunk messze a teljes rendszerösszeomlástól.
Ezek természetesen az első reakciók voltak, az események és kiváltó okok tényszerű, részletes ismeretétől még távol vagyunk. Az UCTE hétfőn reggel nyomban vizsgálóbizottságot állított fel Gerard. A. Maas vezetésével, akit a három levált területnek megfelelően három biztos segít abban, hogy tisztázzák a rendszerzavar okait, és további intézkedéseket tegyenek hasonló esetek megelőzésére. A részletes vizsgálat előzetes eredménye november végére várható.
A politikusok természetesen nem várhattak javaslataikkal és felhívásaikkal a tények ismeretére. Legkorábban Romano Prodi, olasz miniszterelnök ébredt â később francia politikusok csatlakoztak véleményéhez -, aki még vasárnap rámutatott arra, hogy európai szabályozó hatóságra volna szükség az együttműködő rendszer felügyeletére. Ebben sok igazság van, de vajmi kevés köze van az energiahivatalok együttműködési problémáinak a villamosenergia rendszer- és hálózatirányítás üzemi kérdéseihez. Ugyanez vonatkozik a legutóbbi uniós Zöld Könyv által felvetett európai megfigyelő központra is. Mindenesetre november 14-én Budapesten, az energia miniszterek soron következő összejövetelén ismét felvetik ezeket a kérdéseket.
A német politikusok inkább az energiaszektor beruházási politikáját kárhoztatták, sürgetve a hálózatok felújításának és bővítésének megoldását. Ez sem tűnik alaptalan felvetésnek, figyelembe véve a tavalyi német tél tapasztalatait. Az ország északnyugati részében katasztrófahelyzetet teremtett a távvezetéki tartóoszlopok kártyavárként történő összeomlása, amelyet szakértők az 50-60 éves, régebbi technológiával készített öntvények anyagfáradásával magyaráztak. Ez a probléma százezres nagyságrendű tartóoszlopot érint, és akkor sem
lehet elsiklani felette, ha a mostani esetben vélhetően nem a hálózati elemek kiesése generálta a rendszerzavart.
Talán közelebb járunk az igazsághoz, ha a rendszer szabályozási gondjaira koncentrálunk. Nyilvánvaló, hogy az erősen hurkolt kontinentális hálózat a maga szigorú üzemeltetési és biztonsági szabályaival elvileg kizárja a működési zavarok bekövetkezését még erőművek és akár több hálózati elem egyidejű kiesése esetén is. Feltéve, hogy a tényleges energiaáramlások megegyeznek a tervezett (és szimulált) áramlásokkal. Amint az első híradások is említették, az időjárásfüggő energiatermelés számos szabályozási problémát vet fel, de talán túlzás lenne teljes mértékben a szélrotorok nyakába varrni az áramkimaradást. A nem tervezett tranzitok â hazánkban különösen ismerős kérdéskör â régebbi eredetű gond, és úgy tűnik, nem oldódik meg egyelőre a versenypiaci kereskedelem feltételei között sem. Az UCTE legutóbbi jelentése is markánsan rávilágít arra az ellentmondásra, ami az összeurópai piaci keretek és az önellátáson alig túlmutató üzemzavari kisegítésre alapozott UCTE szinkronterület idejét múlt koncepciója között feszül.
Az alapvető kihívást talán jól érzékelteti az UCTE fizikai energiaáramlásának történeti alakulása (nem tévesztendő össze a szerződéses kereskedelmi szállításokkal): 1975-ben 50 TWh, 1980-ban 80 TWh, 1990-ben 150 TWh, majd 200-ben 240 TWh a teljes csereérték. A nemrég közzétett tavalyi adatok szerint közel 350 TWh (hazánk tízévi fogyasztása) az aktuális érték. Ilyen körülmények között relatíve kisebb hibák is váratlanul a rendszer megjósolhatatlan működéséhez vezethetnek.
A helyzet ismeretében nem meglepő számos szakember régebbi eredetű szkepticizmusa, és csak bízhatunk abban, hogy 2006. november 4-e volt a Nagy Európai Áramszünet. Egyelőre várjuk meg a vizsgálat végét.
Az elmúlt évek néhány jelentősebb áramkimaradása világszerte:
2006
Japán â 2006. augusztus 14-én Tokió és elővárosai közel másfél millió lakosát érintette néhány órára az az áramszünet, amelyet egy hajón szállított daru által okozott távvezeték leszakadása okozott.
2005
Németország â 2005 novemberének harmadik hetében napokig tartó szükségállapot volt az északnyugati országrészben levő Münsterland negyedmillió lakosának, miután a távvezetéki tartóoszlopok tucatjai omlottak össze az első havazáskor.
Oroszország â 2005. május 26-án félnapra áram nélkül maradt Moszkva jelentős része és néhány előváros. Egy transzformátorállomás elöregedés miatti robbanását követően 1200 MW kapacitás esett ki pillanatok alatt, lényegében órákra megbénítva a 15 milliós várost.
2004
Görögország â 2004. július 12-én, hétfőn az olimpiai játékokra készülő Athén, és Dél-Görögország jelentős részét érintette áramkimaradás 20 perctől 3-4 óráig terjedő időszakra.
Kína â 2004 júliusában tetőzött az évek óta tartó energiakrízis, amelyet csak a rotációs kikapcsolás révén és más fogyasztói korlátozásokkal lehetett kordában tartani. A tartós országos kapacitáshiány nyomán egyedül Pekingben 6 400 üzemet állítottak le egész hétre a háztartási ellátás biztosítása érdekében.
2003
Olaszország â 2003. szeptember 28-án, vasárnap egy távvezeték kiesését követően teljes rendszerösszeomlás sújtotta Olaszországot (Szardínia szigetét leszámítva). A második világháború utáni legsúlyosabb rendszerhiba 58 millió fogyasztó teljes áramszünetét eredményezte egy-másfél napra.
Skandinávia â 2003. szeptember 23-án 2 millió fogyasztót érintett, amikor Svédország déli része és Dánia keleti része (a teljes Zealand sziget Koppenhágával) maradt áramszolgáltatás nélkül egy viharban megsérült távvezeték hibája nyomán.
Nagy-Britannia â 2003. augusztus 28-án az esti csúcsforgalomban a londoni földalatti közlekedés áramellátása mondta fel a szolgálatot, közel félmillió ember életét nehezítve fél-másfél órán át.
Észak-Amerika â 2003. augusztus 14-én kora délután Észak-Amerika legnagyobb rendszerösszeomlása következett be, amely New Yorktól Torontóig mintegy 50 millió USA és kanadai fogyasztót fél-másfél napra áramszolgáltatás nélkül hagyott.
