close
Szlovákia nem mondhat le az atomenergiáról
Atom - Egyéb

Szlovákia nem mondhat le az atomenergiáról

Szlovákia a jövőben sem mond le az atomenergia előállításáról – szögezte le Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden Pozsonyban a Heinz Fischer osztrák államfővel folytatott munkamegbeszélésen.

Bécs évek óta komoly kritikával illeti Szlovákiát a jászlói (Jaslovské Bohunice) és a mohi (Mochovce) atomerőmű miatt. Ausztria több pert is indított a szlovák atomerőművek leállítása érdekében, s a jászlói erőmű két blokkjának leállítását annak idején a szlovák EU-csatlakozás feltételeként szabta meg. Fischer és Gasparovic keddi találkozója megerősítette azt a véleményt, hogy a szlovák-osztrák kapcsolatokban továbbra is a szlovákiai atomenergia-termelés az egyetlen, komolyabb vitákat kiváltó kérdés.

Ivan Gasparovic a találkozót követő sajtóértekezleten elmondta: Szlovákia függ az atomenergiától, a jövőben sem mondhat le róla. Rámutatott: az ország áramszükségletének több mint a felét ebből a forrásból nyeri. Megjegyezte: emellett Szlovákia számára is rendkívül fontos a biztonság, ennek érdekében beruházásokat akarnak megvalósítani. A téma kapcsán Heinz Fischer leszögezte: az osztrák fél számára a biztonság az elsődleges.