close
A kormány örül az orosz ajánlatnak
Atom - Egyéb

A kormány örül az orosz ajánlatnak

A kormány üdvözli a Roszatom beruházási szándékát a paksi atomerőműnél, de további ajánlatokra is számít, amelyeket részletesen elemezni fog a döntés előtt – mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

“Örülünk neki, éppen ezeket a nyilatkozatokat és impulzusokat várjuk, amikor a kormányzat részéről magas elkötelezettséget jelzünk” – fogalmazott Kovács Pál, aki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn kezdődött kormányzótanácsi ülésén vesz részt. “Ez az első fecske, én úgy gondolom, hogy lesznek még további hírek is a többi potenciális szállító részéről” – tette hozzá az energetikai államtitkár. Részletesen elemezni kell majd, hogy ki milyen konstrukcióban gondolkozik, és hogy ezek mit jelentenek a fogyasztók és a nemzetgazdaság számára – mondta.

Kirill Komarov, az orosz állami atomenergia-ipari cég vezérigazgató-helyettese hétfőn számolt be arról, hogy a Roszatom ismertette ajánlatát, és a magyar kormány döntésére vár. Komarov Moszkvában újságíróknak elmondta: a cég adott esetben beruházóként is kész részt venni a paksi erőmű két új blokkjának megépítésében. Tavaly előzetes konzultációt folytattak a magyar fejlesztési elképzelésekről, akkor ismertették a lehetőségeket. Komarov jelezte, hogy a Roszatom államközi hitelszerződést is elképzelhetőnek tart a beruházás megvalósításában. Kovács Pál erről úgy vélekedett: ha ilyen szerződés köthető a szállító országa és a magyar állam között, akkor az jelentős mértékben képes lenne elősegíteni a projekt finanszírozási lehetőségeit, mert várhatóan a piacinál alacsonyabb kamatokat jelentene. Megerősítette, legalább öt pályázatot várnak: az orosz mellett egy amerikai-japán, két francia és egy koreai versenypályázatot.

Az államtitkár a 35 tagú döntéshozó testület magyar tagjaként tartott felszólalásában egyebek között ismertette az atomerőmű tervezett bővítésének jelenlegi állását. Beszámolt arról is, hogy kormánybizottság alakult a bővítéssel kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére. A NAÜ a fukusimai atomerőmű-baleset óta kiemelt figyelmet fordít az atomenergiával szembeni közbizalom javítására. Kovács Pál közölte, hogy a magyar célzott felülvizsgálati jelentést – stressz-tesztet – Magyarország megküldte a NAÜ-nek és az Európai Bizottságnak is, egyben hozzájárult ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzák a NAÜ honlapján, segítve ezzel az átláthatóságot. Elmondta, felajánlották a paksi erőmű telephelyén működő karbantartó és gyakorló központ hasznosítását a nemzetközi közösség számára. Közölte, készség mutatkozik a felhasználásra.

Jukija Amano, a NAÜ főigazgatója június 21-22-én látogat Magyarországra – ismertette az államtitkár. A főigazgató magas szintű tárgyalásai mellett felkeresi a Központi Fizikai Kutatóintézetet és a paksi erőművet. Kovács Pál emlékeztetett arra, hogy a NAÜ 2011 évi jelentése szerint a fukusimai baleset utáni időszakban és annak ellenére is megállíthatatlan az atomenergia fejlődése. Az ügynökség megállapítása szerint 2030-ra legkevesebb a duplájára fog nőni az atomenergia felhasználása.