close
Patthelyzet az MVM és a dunamenti erőmű között a HTM ügyében
Áram - Egyéb

Patthelyzet az MVM és a dunamenti erőmű között a HTM ügyében

A dunamenti erőmű 3 milliárd forint árengedményt ajánlott fel az MVM Zrt.-nek, a hosszú távú áramvásárlási szerződése újratárgyalása során, a villamos művek azonban ezen felül további engedményeket akar – közölte Kuhl Tibor, az erőműtársaság vezérigazgatója egy pénteki sajtóbeszélgetésen. Az MVM szerint azonban a dunamenti feltételei elfogadhatatlanok. Mint beszámoltunk róla, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának energetikai albizottsága legalább 10-16 milliárd forintos megtakarításra számít, az erőművek és az MVM RT. között fennálló, hosszú távú áramvásárlási szerződések újratárgyalásától. A testület január 16-i ülésén, mint arról az EnergiaInfó is beszámolt, Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a csepeli és a mátrai erőművel bíztatóak a tárgyalások, a tiszai erőmű tulajdonosával, az amerikai AES-sel, illetve a dunamenti erőművel (DERT) azonban távolinak tűnik a megegyezés.

Ezt követően, a belga Electrabel tulajdonában álló dunamenti erőmű vezetője sajtóbeszélgetésen ismertette a társaság álláspontját. Méltánytalannak tartják azt a beálíltást, hogy a dunamenti erőmű nem hajlik a megegyezésre. Közleményükben jelzik, hogy 3 millirád forintos árengedményt ajánlottak fel az MVM Zrt.-nek, a villamosművek azonban ezen felül további, engedményeket szeretne elérni, amelyek érintik a Mol százhalombattai finomítója gőzellátást is. A finomítót gőzzel ellátó blokkok minimális terhelése ugyanis a hőellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül nem csökkenthető – érvelt Kuhl Tibor, az erőmű vezérigazgatója. Hangsúlyozta: nem privilegizált helyzetet szeretnének, hanem egyenlő elbánást.

A sajtóbeszélgetést követően az MVM Rt. írásban eljuttatta szerkesztőségünkhöz a DERT vezérigazgatója által elmondottakkal kapcsolatos álláspontját. Jelzik, hogy a DERZ feltételei számukra elfogadhatatlanok. A százhalombattai finomító gőzellátásával kapcsolatban pedig emlékeztetnek, hogy az üzleti célű hőenergia értékesítéshez rendelkezésre állnak a dunamenti erőmű, hosszú távú szerződéssel nem érintett blokkjai, amelyek villamos áramát, ahogyan eddig is, a szabadpiacon értékesítheti az erőműtársaság. Az MVM Zrt. nem vállalja és vállalhatja át a Dunamenti kereskedelmi kockázatait és nem várható el, hogy a közüzemi fogyasztók finanszírozzák a Dunamenti szabadpiaci villamosenergia-értékesítési, illetve üzleti célú gőzszolgáltatási nehézségeiből származó költségeit.

A sajtóbeszélgetésről szóló részletes beszámolónk, az MVM Zrt. részletes tájékoztatójával, háttérrovatunkban olvasható.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.