close
Óvatosabb a LUKoil Irakban
Egyéb - Olaj

Óvatosabb a LUKoil Irakban

Társat keres a LUKoil az iraki Nyugat-Kvarna 2 olajmező projekthez, az 1-es fázisba viszont nem is kíván beszállni. Bagdad és Kurdisztán viszálya miatt gazdaságilag egyre kockázatosabbak az iraki olajbefektetések, az ExxonMobil és a Statoil is kivonult. Az orosz cég megtartja, amije van, de újba nem kezd.

A LUKoil úgy döntött, hogy nem csatlakozik a Nyugat-Kvarna 1 olajmező továbbfejlesztéséhez, mert túl kockázatosnak találja az iraki beruházást. Az orosz cég ezzel kínai vállalatok útjából állt félre, amelyek ki vannak éhezve az iraki olajra. A LUKoil egyébként az Irakban lévő külföldi vállalatok közül a legnagyobb ottani olajtartalékkal rendelkezik, és a Nyugat-Kvarna 2 olajmező üzemeltetésében viszont részt vesz.

Mivel ez igen nagy projekt, a cég vezetői úgy látják, hogy egy hasonló globális vállalkozás túl kockázatos lenne, ezért nem vállalja. A lehetőség a múlt hónapban nyílt meg, amikor az amerikai ExxonMobil bejelentette, hogy kivonul Irakból, erről akkor az Energiainfo is beszámolt. Az olajcég 50 milliárd dollárt vont ki a dél-iraki projektből, mert úgy döntött, hogy a szomszédos, Irak által el nem ismert Kurdisztánba fektetne inkább, Bagdad pedig választás elé állította az olajcégeket.

A LUKoil mellett szóba jött a kínai CNPC és a Petrochina bevonása is, ezek a Royal Dutch Shell mellett pályáznak a felszabadult részre. Kína nagy mennyiségben vásárol iraki olajat, ezért a közvetlen hozzáférés stratégiai fontosságú számára. Emiatt a kínai cégek alacsonyabb profitot és keményebb feltételeket is elfogadnak Iraktól, mint az orosz, amerikai vagy más nyugati olajvállalatok, írja a The Moscow Times. Bagdad szeretné, ha az ExxonMobil december végéig értékesítené a Nyugat-Kvarna 1-ben lévő részét, a cég pedig más olajvállalatokkal is tárgyal.

A LUKoil a nyugat-szibériai mezőiről szeretné áttenni a termelési hangsúlyt külföldi forrásaira, mert jelenleg összes termelésének 56 százalékát produkálja Oroszországban. A Nyugat-Kvarna 2-ben lévő 75 százalékos részesedése mellé pedig most új partnert keres az év elején kiszálló norvég Statoil helyére. A pályázók kilétéről nem adott a cég információt.