close
Magyarosítja a Mol az INA-t
Egyéb - Gáz

Magyarosítja a Mol az INA-t

A horvát INA olajtársaság eladja gázkereskedelmi és -tárolási üzletágát a horvát állam tulajdonában lévő Plinarcónak – jelentette be tegnap Zágrábban a horvát kormány és a Mol. Az Ina 47 százaléka a Molé, 45 százaléka pedig a horvát kormányé. A Plinarco a tárolókat már most megveszi 514 millió kunáért az állam, a kereskedelem értékesítését július 1-jéig kell tető alá hozni – írja a Népszabadság.

A horvát nemzeti gázkereskedővel szerződést kötöttek az INA által kitermelt gáz hosszú távú átvételéről, annak világpiacihoz közelítő áráról, valamint a kitermelés után az államnak fizetendő bányajáradékról is. Szakértők szerint ezzel lényegében a Mol képére szabták az INA-t.

A magyar olajcég 2004- 2006-ban adta el az E.ON-nak az állami ármeghatározás miatt veszteséges hazai gázkereskedelmet, valamint a tárolást. (A gázcsőhálózatok ebből csak az unió döntése miatt maradtak ki, de a vezetékek ízére a Mol olyannyira rákapott, hogy azt most az INA is megtartja.) A Mol a hazai gázkitermelés után fizetendő bányajáradékról is több szerződést kötött már a magyar kormánnyal.

A felek Zágrábban szentesítették a Mol októberi részvényfelvásárlásával kialakult helyzetet is. Mostantól az INA vezetőinek többségét – így az elnököt is – a Mol jelöli. A részesedését nem csökkentő horvát kormánynak viszont továbbra is beleszólása marad az alapvető döntésekbe.