close
Az FGSZ bonyolítja a magyar–szlovák vezetéképítést
Egyéb - Gáz

Az FGSZ bonyolítja a magyar–szlovák vezetéképítést

 

A Népszabadság információi szerint az állami Magyar Villamos Művek (MVM-csoport) megbízásából a Mol-tulajdonú FGSZ Földgázszállító (FGSZ) Zrt. bonyolítja le a tervezett magyar–szlovák gázvezeték honi szakaszának pályáztatását.

 

 

Korábban az FGSZ-é volt az egész beruházás, de az új kormány inkább az állami céget jelölte ki. Az MVM most korábbi tapasztalatai miatt a konkrét lebonyolításra az FGSZ-t kérte fel, meghatározott díjért. Az építési pályázatot tavaly év végén írta ki az MVM leányvállalata, az Ovit Zrt. Eszerint egy Vecsés és Balassagyarmat közötti, 92 kilométeres, 30 milliárd forint becsült költségű vezetékre várnak ajánlatokat. Az egységnek legkésőbb 2014 végén kereskedelmi üzembe kell állnia.

A számos hazai és határkeresztező vezetéket építő FGSZ azért ódzkodott a beruházástól, mert a kereskedelmi igényeket felmérő előzetes eljárások nem jártak sikerrel. Ismereteink szerint eddig az MVM-hez sem futott be kellő számú igény. Az Orbán-kabinet így a beruházás költségét nagy valószínűséggel a gáztarifába építi be. A kormánykommunikáció évek óta erőteljesen hangsúlyozza az Európa északi és déli területeit összekötő gázfolyosó megvalósításának stratégiai szükségességét. Ennek fontos része lehet a magyar-szlovák vezeték.

Az FGSZ-nél értesüléseinket nem kívánták kommentálni, az MVM pedig annyit közölt: zajlik a fővállalkozó kiválasztására kiírt közbeszerzés; ezután kezdődik a tervezés és a kivitelezés. A beruházó és az üzemeltető a már megalakult Magyar Gáz Tranzit Zrt.

Értesüléseink szerint a jelentkezők előminősítése zajlik. Ezek közé tartozhat a honi vezetéképítések központi cégének számító, korábban Mol-tulajdonú Olajterv is. Azokra a feltételezésekre, miszerint a megrendelésben a Fidesz gazdasági hátországához közelálló Közgép számíthatna a hasonló kötődésű MVM-vezetők jóindulatára, a piac nem lát előkészületeket.

 


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.