Kína a tervezett egy helyett két cseppfolyós földgáz terminált kíván építeni, a létestményeket legnagyobb saját belső picaival kötné össze – jelenti a Bloomberg.2013-ig az üzemanyagellátásra szánt beruházások összegét megkétszerezné, azaz 11 milliárd dollárra növelné Kína annak érdekében, hogy a tervezett egy helyett két új LPG terminált építhessen. A cseppfolyós földgáz kikötőt legnagyobb belső piacaival kötné össze – jelentette be egy kínai kormánytisztviselő a ma záruló nemzetközi gázkonferencián.
Kína az USA után a világ második legnagyobb energiafelhasználója. Azért készül a beruházásra, mert előrejelzések szerint 2020-ra meghétszereződik az energiaigénye – közölte Han Wenke, a kínai vezető tervezési minisztérium által létrehozott Energiakutató Intézet vezető-helyettese. Az ország igen ígéretes piac olyan cégeknek, mint a Royal Dutch/Shell, vagy a BP Plc, amelyek éles versenyt folytatnak a térség vevőiért és dollármilliárdokat a régióban induló feltárásokra. Részben ez vezette a China National Offshore Oil Corp. céget arra a döntésre, megépítse az ország első két LPG-terminálját.
Kína két LPG-terminált építene