close
Lex Kaderják a gáztörvényben
Egyéb - Gáz

Lex Kaderják a gáztörvényben

Az új gáztörvény egyik módosító javaslata szerint a MEH elnökét és elnökhelyettesét a jövőben pályázat útján választják ki, s megbízatásuk hat évre szól – áll a keddi Népszabadságban.Az új gáztörvény számtalan módosító javaslatainak egyike, amelyekről tegnap szavazott a parlament, a Magyar Energia Hivatal (MEH) jogállásával foglalkozik. Ebben szerepel, hogy a MEH elnökét és elnökhelyettesét a jövőben pályázat útján választják ki, s megbízatásuk hat évre szól. Az elnököt és helyettesét 2002 elején nevezték ki hat évre.

A mostani módosító javaslat megszületése előtt már vitát kavart, hogy a gáztörvény tervezete az elnöki poszt helyébe főigazgatót kívánt helyezni. Ez a változás már akkor azt sugallta, hogy a mostani elnöktől, Kaderják Pétertől próbálnak így megszabadulni. Kaderjákot, aki a Fidesz egyik alapító tagja volt, az Orbán-kormány állította a hivatal élére, akkor főigazgatóként. A 2001 decemberében elfogadott villamosenergia-törvény nyomán nevezték ki elnökké. Most a gáztörvény adott alkalmat arra, hogy ismét változtathasson a kormány a MEH vezetésén. Ám mivel az első tervezet, amely az elnöki posztot főigazgatóivá akarta alakítani, túl nyilvánvalóvá tette a személyre vonatkozó szándékot, a módosítás nem változtat az elnöki tituluson, de függetlenül a már meglévő hatéves kinevezéstől, pályázatot ír elő.

A módosítást támogatja az Országgyűlés gazdasági bizottsága. A testület szocialista alelnöke, Podolák György szerint a gáztörvénnyel a MEH az eddigi engedélyező hatóságból piacot felügyelő hatóság lett, ami új gondolkodásmódot igényel. A nyilvános pályázaton egyébként indulhatnak a hivatal jelenlegi tisztségviselői is.

Kaderják Péter elmondta: a javaslat lényegében olyan leváltást jelent, amely egy előzőleg törvényben garantált kinevezést változtat meg. Úgy véli, ezzel a lépéssel azt a stabilitást és jogbiztonságot kérdőjelezik meg, amely miatt a hatéves kinevezésre sor került. Ha ezt a parlament jóváhagyja, az alkotmányossági kérdéseket is felvethet. Kijelentette: ha az elnöki posztot pályázathoz kötik, nem fog pályázni, mert ezzel legitimálna egy szerinte jogsértő lépést.

A Magyar Energia Hivatal szerepe növekedni fog a jövőben: az idei villamosenergia-piaci nyitást januártól a gázpiac liberalizációja követi. Ez a két folyamat, különösen az engedélyezéseknél, több lehetőséget ad a hivatalnak. A MEH szakmai függetlensége így nagyobb jelentőségű, mint bármikor korábban.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.