Az orosz állami Roszatom közleménye szerint a Roszatom a szerződésnek megfelelően befejezné és leszállítaná a két VVER-1000 típusú blokkot a bolgár belenei atomerőmű számára, és a leállított projekt miatti kompenzációkról szóló hírek elhamarkodottak.
Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatója úgy fogalmazott, a bolgár féllel több szerződést aláírtak, amelyeknek megfelelően Oroszország teljesített is, valamint készen áll az összes megrendelt részegység legyártására és leszállítására, és várják azok kifizetését. Komarov szerint az egyik ilyen szerződés szinte az összes alapvető rendszerelemet magában foglalta a két belenei blokk számára. Elmondta, a leállított beruházás miatti kompenzációról szóló hírek elhamarkodottak, és már elkezdtek tárgyalni a lehetséges megoldásról – írta a Nucnet.
A bolgár parlament 2012. április második hetében hozott elvi döntést a Kozloduj atomerőmű hetedik blokkjának megépítéséről, nem sokkal azt követően, hogy 2012. március 28-án a kormány arra a döntésre jutott, leállítják a belenei két blokk építését. Belene új telephely lenne, helyette reálisabbnak tartják Kozlodujt, ahol jelenleg is üzemel két VVER-1000 típusú blokk. Ugyanitt négy VVER-440-es blokkot már leállítottak.
A Bolgár Atomfórum közlése szerint már több nagyméretű komponenst megrendeltek és legyártottak a Belene atomerőmű számára. Ezek sorsával kapcsolatban több lehetőség is van. Vagy eladják egy másik beruházónak, aki VVER-1000 típust kíván építeni és tárolják, amíg a kozloduji blokk engedélyeztetési eljárása befejeződik, vagy eladják és egy teljesen új tendert írnak ki a kozloduji blokkra.
Komarov szerint megkezdődtek a tárgyalások az új kozloduji blokk szerződéseiről (hogy azt is Oroszország szállíthassa), de ezek még nagyon korai fázisban vannak. 1999-ben Bulgária eldöntötte, leállítja négy VVER-400/230-as blokkját, mert ez volt az egyik feltétele az ország európai uniós csatlakozásának. Az 1. és 2. blokkot 2002-ben, a 3. és 4. blokkot 2006-ban állították le.
A két üzemelő VVER-1000 típusú blokk az ország villamos energiájának egy harmadát állítja elő.
Mégis atomerőművet építene Bulgáriában Moszkva