Belföldi termeléssel és LNG-vel, valamint a már érvényben lévő gázszerződések segítségével viszonylag egyszerűen megoldhatna Kína növekvő gázigényének kielégítését. A szibériai és kaszpi gázra így nincs is akkora szüksége, mint azt a reménybeli exportőrök gondolják.
Kína energiaigényének növekedése nem annyira biztos alap a beszállítók számára, mint az eddig tűnt, hangzott el a legutóbb, a Chatham House londoni külügyi intézet által tartott találkozón. A világ energiapiacainak újrarendeződése: Kína, Oroszország és Közép-Ázsia szerepe című konzultáción kiderült többek között, hogy bár Kína földgázigénye egyre növekszik, ez az energiahordozó nem feltétlenül nyerhet meg minden csatát költséghatékonyság szempontjából a kőszén ellen.
Hogy pontosan mekkora lesz a gázfelhasználás növekedése, nehéz megjósolni 20-40 év távlatában. Sok becslés hangzott el, úgy, mint 2020-ig 200, vagy 230 milliárd köbméter belföldi nem-konvencionális gázfelhasználás, vagy 2035-re 550 milliárd köbméter, illetve 2030-ra legalább 390, legfeljebb 500 milliárd köbméter. És bár kínai mértékkel nézve évi 30 milliárd köbméter ide vagy oda nem jelentős mennyiség, Oroszországnak vagy Közép-Ázsiának nem mindegy, hogy építsen-e végül Kína felé gázvezetéket, vagy sem.
Ráadásul Kína cseppfolyósított gáz (LNG) fogadó állomásokat is épített a tengerpartjaira. Elsősorban egyébként is az ország keleti részén helyezkednek el a népesebb városok, s nem nyugaton, ahonnan a vezetékes gáz érkezhet. Az LNG feltehetőleg a jövőben is nagy részét fogja fedezni az igényeknek, de a jelenleg érvényes gázszerződések és a belföldi termelés növekedése beszáll az ország egyre nagyobb gázkeresletének kielégítésébe. Ebben egy nagyobb ugrás következhet be 2025 körül, ekkor évi 25 milliárd köbmétert használ majd fel, és ezután fokozatosan növekszik tovább a szükséglet, így nem lesz szüksége vészmegoldásokra.
Így az a nemzetközileg elfogadott tétel, mely szerint Kína valamiféle végtelen gázigényű ország, amely bármilyen típusú földgázt elnyelne, tulajdonképpen egy tévhit, amire nem lenne szabad alapoznia sem Oroszországnak, sem a Kaszpi-térség országainak. Előbbinek egyébként azzal is gondjai lehetnek, hogy a jelenleg megkötött szerződésnek megfeleljen, évi 70 milliárd köbmétert küldve a nagy ázsiai országnak.
A megegyezés egyébként több, mint tíz évet vett igénybe, egyesek szerint nem véletlenül. Feltételezhető ugyanis, hogy tulajdonképpen egyik fél sem akarta igazán a létrejöttét: Kínának nincs akkora szüksége a viszonylag drága gázra, Oroszországnak pedig Európát is el kell látnia, ráadásul jobb árat kaphat ott a termékéért, mint keleten.
Kínának nem létkérdés az orosz gáz
Belföldi termeléssel és LNG-vel, valamint a már érvényben lévő gázszerződések segítségével viszonylag egyszerűen megoldhatna Kína növekvő gázigényének kielégítését. A szibériai és kaszpi gázra így nincs is akkora szüksége, mint azt a reménybeli exportőrök gondolják.
Kína energiaigényének növekedése nem annyira biztos alap a beszállítók számára, mint az eddig tűnt, hangzott el a legutóbb, a Chatham House londoni külügyi intézet által tartott találkozón. A világ energiapiacainak újrarendeződése: Kína, Oroszország és Közép-Ázsia szerepe című konzultáción kiderült többek között, hogy bár Kína földgázigénye egyre növekszik, ez az energiahordozó nem feltétlenül nyerhet meg minden csatát költséghatékonyság szempontjából a kőszén ellen.
Hogy pontosan mekkora lesz a gázfelhasználás növekedése, nehéz megjósolni 20-40 év távlatában. Sok becslés hangzott el, úgy, mint 2020-ig 200, vagy 230 milliárd köbméter belföldi nem-konvencionális gázfelhasználás, vagy 2035-re 550 milliárd köbméter, illetve 2030-ra legalább 390, legfeljebb 500 milliárd köbméter. És bár kínai mértékkel nézve évi 30 milliárd köbméter ide vagy oda nem jelentős mennyiség, Oroszországnak vagy Közép-Ázsiának nem mindegy, hogy építsen-e végül Kína felé gázvezetéket, vagy sem.
Ráadásul Kína cseppfolyósított gáz (LNG) fogadó állomásokat is épített a tengerpartjaira. Elsősorban egyébként is az ország keleti részén helyezkednek el a népesebb városok, s nem nyugaton, ahonnan a vezetékes gáz érkezhet. Az LNG feltehetőleg a jövőben is nagy részét fogja fedezni az igényeknek, de a jelenleg érvényes gázszerződések és a belföldi termelés növekedése beszáll az ország egyre nagyobb gázkeresletének kielégítésébe. Ebben egy nagyobb ugrás következhet be 2025 körül, ekkor évi 25 milliárd köbmétert használ majd fel, és ezután fokozatosan növekszik tovább a szükséglet, így nem lesz szüksége vészmegoldásokra.
Így az a nemzetközileg elfogadott tétel, mely szerint Kína valamiféle végtelen gázigényű ország, amely bármilyen típusú földgázt elnyelne, tulajdonképpen egy tévhit, amire nem lenne szabad alapoznia sem Oroszországnak, sem a Kaszpi-térség országainak. Előbbinek egyébként azzal is gondjai lehetnek, hogy a jelenleg megkötött szerződésnek megfeleljen, évi 70 milliárd köbmétert küldve a nagy ázsiai országnak.
A megegyezés egyébként több, mint tíz évet vett igénybe, egyesek szerint nem véletlenül. Feltételezhető ugyanis, hogy tulajdonképpen egyik fél sem akarta igazán a létrejöttét: Kínának nincs akkora szüksége a viszonylag drága gázra, Oroszországnak pedig Európát is el kell látnia, ráadásul jobb árat kaphat ott a termékéért, mint keleten.
