Ebben a kormányzati ciklusban sem lesz új erőműszerződés – írja a szerdai Népszava.Információink szerint már szinte bizonyos, hogy ebben a kormányzati ciklusban sem születik megegyezés Magyarország és Szlovákia között a bősi vízlépcsővitában. Az idei esztendő áprilisára kitűzött hazai, illetve az őszszel esedékes szlovákiai választások közeledtével ugyanis egyre csökken a két ország közötti tárgyalások intenzitása. Ennek pedig az oka a szakértők szerint az, hogy mindkét kormány abban érdekelt, hogy mellőzze a Magyarországon és Szlovákiában egyaránt jelentős belpolitikai vitákat kiváltó ügy napirenden tartását.
A hozzáértők úgy vélik: az érdemi tárgyalások leghamarabb az új esztendő végén, a magyarországi és a szlovákiai választások után kezdődhetnek majd újra.
Úgy tudjuk: a két kormány közötti egyeztetések tempóját a szlovák fél “kevéssé konstruktív” hozzáállása lassította. Szlovákia kérésére ugyanis ismét szakértői munkacsoportok – egy folyamhajózási, környezetvédelmi, illetve egy jogi szakcsoport – kezdtek tárgyalni azokról a kérdésekről, amelyeket lényegében korábban, a tárgyalások előkészítése során már egyszer tisztáztak az egyeztetésben részt vevők. Így a két ország képviselői ebben a kormányzati ciklusban mindössze addig jutottak el, hogy a tárgyalási témákra és “menetrendekre” vonatkozó javaslatok kicserélése után a szakértői bizottságok egyeztetni kezdtek, s megfogalmazták azoknak a kérdéseknek egy részét, amelyekre a “plenáris” megbeszéléseken kellett volna a küldöttségeknek választ keresniük.
Holott a két kormányzat célkitűzése az volt, hogy még 2001 vége előtt aláírjanak egy olyan kormányközi megállapodást, amely tartalmazza a jogvita megoldásának az elveit. Majd az elvi egyezség aláírását követően kidolgozzák azt a részletes, kétoldalú államközi szerződést, amely a sokat vitatott 1977-es államközi egyezmény, az úgynevezett vízlépcsőszerződés helyébe lépett volna. (Érdemes megjegyezni: az előző adminisztráció idején a Horn-kormány megbízásából tárgyaló küldöttségek legalább addig eljutottak, hogy aláírjanak egy kétoldalú “keretmegállapodás-tervezetnek” titulált dokumentumot.)
Tavaly év elején még úgy látszott, hogy belátható időn belül sikerül lezárni a több mint egy évtizede húzódó jogvitát. A magyar kormányt képviselő Dunai Kormánybiztosság ugyanis olyan javaslattal állt elő, amely minkét ország számára elfogadhatónak tűnt. Az ajánlat lényege az volt, hogy Magyarország lemondana a bősi vízierőmű-rendszerben lévő tulajdon részéről és az ott megtermelt áram országunkat megillető részéről, ha északi szomszédunk hajlandó lenne több vizet engedni az Öreg-Duna medrébe és elfogadná, hogy hazánk nem épít duzzasztót sem Nagymarosnál, sem másutt. Emellett a megegyezés feltétele lett volna az is, hogy a két állam egyaránt mondjon le az egymással szemben támasztott kártérítési igényeiről.
A megállapodás megkötése már csak azért is közelinek tűnt, mert Szlovákia gyakorlatilag elfogadta a magyar javaslatcsomag legfontosabb elemeit. Országunk ajánlatára adott írásos válaszában a szlovák tárgyalócsoport közölte: hajlandó tudomásul venni, hogy a Duna magyarországi szakaszán sem most, sem az elkövetkezendő évtizedekben nem épül vízi erőmű. Igaz, kártérítési követelést helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem épül meg az 1977-es szerződésben szereplő nagymarosi vízlépcső.
A magyar álláspont azonban az volt a kártérítéssel kapcsolatban, hogy Szlovákia számára is előnyös megoldás lenne, ha a két ország lemondana minden nemű kárigényéről, s a Hágai Nemzetközi Bíróság által ajánlott “nullszaldós” kárrendezés mellett döntene. Mivel hazánk veszteségei nagyobbak, mint Szlovákiáé. A számszerűsíthető kárigényünk hozzávetőleg 280-400 milliárd forintra tehető, a nem vagyoni kár nagyságára pedig nem készültek pontos számítások.
Válaszában Szlovákia azt is elismerte, hogy Magyarországnak joga van vízre “cserélni” a bősi erőműben termelt áram hazánkat megillető részét. (Szlovákia számítási szerint azonban Magyarország mindössze 14 százalékban tulajdonosa az eddig megépült vízlépcsőrendszernek, így az erőműben termelt áramnak csak ekkora hányada illetné meg. A magyar szakértők szerint viszont országunk legalább 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a vízierőmű-rendszerben.)
A szlovák kormányzat ahhoz is hozzájárult, hogy a szakemberek magyar fél által ajánlott módon, duzzasztómű építése nélkül javítsanak a folyam hajózhatóságán, és hajtsák végre a folyómeder rehabilitációját. Ezenfelül szlovák szakemberek elfogadhatónak tartották az erőműrendszerrel kapcsolatos költségek és hasznok megosztásának újratárgyalására vonatkozó magyar javaslatot is. Vagyis nem idegenkedtek attól sem, hogy Magyarország átadja Szlovákiának az erőműrendszerben lévő tulajdonrészét.
A tavalyi év elején tapasztalható ,,biztató kezdet” után azonban – a nyári hónapokban – ismét lelassultak a tárgyalások, s a szlovák fél – vélhetően belpolitikai megfontolásokból – egyre kevesebb kompromiszszumkézséget mutatott. Ez pedig a szakértők szerint ahhoz vezetett, hogy a tárgyalópartnerek végül “kifutottak az időből”.
Késik a megegyezés a bősi vitában
Ebben a kormányzati ciklusban sem lesz új erőműszerződés – írja a szerdai Népszava.Információink szerint már szinte bizonyos, hogy ebben a kormányzati ciklusban sem születik megegyezés Magyarország és Szlovákia között a bősi vízlépcsővitában. Az idei esztendő áprilisára kitűzött hazai, illetve az őszszel esedékes szlovákiai választások közeledtével ugyanis egyre csökken a két ország közötti tárgyalások intenzitása. Ennek pedig az oka a szakértők szerint az, hogy mindkét kormány abban érdekelt, hogy mellőzze a Magyarországon és Szlovákiában egyaránt jelentős belpolitikai vitákat kiváltó ügy napirenden tartását.
A hozzáértők úgy vélik: az érdemi tárgyalások leghamarabb az új esztendő végén, a magyarországi és a szlovákiai választások után kezdődhetnek majd újra.
Úgy tudjuk: a két kormány közötti egyeztetések tempóját a szlovák fél “kevéssé konstruktív” hozzáállása lassította. Szlovákia kérésére ugyanis ismét szakértői munkacsoportok – egy folyamhajózási, környezetvédelmi, illetve egy jogi szakcsoport – kezdtek tárgyalni azokról a kérdésekről, amelyeket lényegében korábban, a tárgyalások előkészítése során már egyszer tisztáztak az egyeztetésben részt vevők. Így a két ország képviselői ebben a kormányzati ciklusban mindössze addig jutottak el, hogy a tárgyalási témákra és “menetrendekre” vonatkozó javaslatok kicserélése után a szakértői bizottságok egyeztetni kezdtek, s megfogalmazták azoknak a kérdéseknek egy részét, amelyekre a “plenáris” megbeszéléseken kellett volna a küldöttségeknek választ keresniük.
Holott a két kormányzat célkitűzése az volt, hogy még 2001 vége előtt aláírjanak egy olyan kormányközi megállapodást, amely tartalmazza a jogvita megoldásának az elveit. Majd az elvi egyezség aláírását követően kidolgozzák azt a részletes, kétoldalú államközi szerződést, amely a sokat vitatott 1977-es államközi egyezmény, az úgynevezett vízlépcsőszerződés helyébe lépett volna. (Érdemes megjegyezni: az előző adminisztráció idején a Horn-kormány megbízásából tárgyaló küldöttségek legalább addig eljutottak, hogy aláírjanak egy kétoldalú “keretmegállapodás-tervezetnek” titulált dokumentumot.)
Tavaly év elején még úgy látszott, hogy belátható időn belül sikerül lezárni a több mint egy évtizede húzódó jogvitát. A magyar kormányt képviselő Dunai Kormánybiztosság ugyanis olyan javaslattal állt elő, amely minkét ország számára elfogadhatónak tűnt. Az ajánlat lényege az volt, hogy Magyarország lemondana a bősi vízierőmű-rendszerben lévő tulajdon részéről és az ott megtermelt áram országunkat megillető részéről, ha északi szomszédunk hajlandó lenne több vizet engedni az Öreg-Duna medrébe és elfogadná, hogy hazánk nem épít duzzasztót sem Nagymarosnál, sem másutt. Emellett a megegyezés feltétele lett volna az is, hogy a két állam egyaránt mondjon le az egymással szemben támasztott kártérítési igényeiről.
A megállapodás megkötése már csak azért is közelinek tűnt, mert Szlovákia gyakorlatilag elfogadta a magyar javaslatcsomag legfontosabb elemeit. Országunk ajánlatára adott írásos válaszában a szlovák tárgyalócsoport közölte: hajlandó tudomásul venni, hogy a Duna magyarországi szakaszán sem most, sem az elkövetkezendő évtizedekben nem épül vízi erőmű. Igaz, kártérítési követelést helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem épül meg az 1977-es szerződésben szereplő nagymarosi vízlépcső.
A magyar álláspont azonban az volt a kártérítéssel kapcsolatban, hogy Szlovákia számára is előnyös megoldás lenne, ha a két ország lemondana minden nemű kárigényéről, s a Hágai Nemzetközi Bíróság által ajánlott “nullszaldós” kárrendezés mellett döntene. Mivel hazánk veszteségei nagyobbak, mint Szlovákiáé. A számszerűsíthető kárigényünk hozzávetőleg 280-400 milliárd forintra tehető, a nem vagyoni kár nagyságára pedig nem készültek pontos számítások.
Válaszában Szlovákia azt is elismerte, hogy Magyarországnak joga van vízre “cserélni” a bősi erőműben termelt áram hazánkat megillető részét. (Szlovákia számítási szerint azonban Magyarország mindössze 14 százalékban tulajdonosa az eddig megépült vízlépcsőrendszernek, így az erőműben termelt áramnak csak ekkora hányada illetné meg. A magyar szakértők szerint viszont országunk legalább 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a vízierőmű-rendszerben.)
A szlovák kormányzat ahhoz is hozzájárult, hogy a szakemberek magyar fél által ajánlott módon, duzzasztómű építése nélkül javítsanak a folyam hajózhatóságán, és hajtsák végre a folyómeder rehabilitációját. Ezenfelül szlovák szakemberek elfogadhatónak tartották az erőműrendszerrel kapcsolatos költségek és hasznok megosztásának újratárgyalására vonatkozó magyar javaslatot is. Vagyis nem idegenkedtek attól sem, hogy Magyarország átadja Szlovákiának az erőműrendszerben lévő tulajdonrészét.
A tavalyi év elején tapasztalható ,,biztató kezdet” után azonban – a nyári hónapokban – ismét lelassultak a tárgyalások, s a szlovák fél – vélhetően belpolitikai megfontolásokból – egyre kevesebb kompromiszszumkézséget mutatott. Ez pedig a szakértők szerint ahhoz vezetett, hogy a tárgyalópartnerek végül “kifutottak az időből”.
