close
Kína új atomerőműveket épít
Egyéb - Olaj

Kína új atomerőműveket épít

Kína új atomerőművek építésének megkezdését tervezi a jelenlegi ötéves tervidőszakban – olvasható a szerdai Népszabadságban.Kína új atomerőművek építésének megkezdését tervezi a jelenlegi ötéves tervidőszakban, ám egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy egyáltalán hányra gondolnak. Jelenleg a hatalmas országban két saját kifejlesztésű nukleáris erőmű működik. Az első éppen tíz éve kezdte az energiatermelést a délkeleti Csöcsiang tartománybeli Csinsanban. Egyelőre 300 ezer kW kapacitású, ám 1,8 milliárd dolláros beruházással folyik bővítésének új szakasza, amely a tervek szerint 2002 júniusától lép működésbe 600 ezer kW teljesjtménnyel.

A további tervekben szerepel a harmadik szakasz kivitelezése is, elkészültével – 2003-ban – a csinsani erőmű teljes kapacitása meghaladja majd az 1,4 millió kilowattot. Kína másik nagy nukleáris erőműve a Kuantung tartománybeli Daya-öbölnél van, amelynek kapacitása jelenleg 900 ezer kW.

A csinsani létesítmény üzembe helyezésének tizedik évfordulóján, december derekán a kínai állami nukleárisenergia-konglomerátum (CNNC) elnöke, Li Dingfan azt fejtegette, hogy az atomerőművek már bizonyították a biztonságos termelést, hiszen a tíz év alatt nem fordult elő egyetlen érdemi üzemzavar sem, nem volt eset radioaktív anyag kibocsátására, sem környezetszennyezésre.

Kína pillanatnyilag messze elmarad a fejlett államokhoz képest a nukleáris energia felhasználásában, minthogy energiatermelésének mérlegében mindössze egy százalékkal szerepel, szemben a fejlett világ 17 százalékos átlagszámától. Li Dingfan elnök az ugyancsak Csöcsiang tartományi Szanment említette egy leendő atomerőmű színhelyeként.

A terveket már be is adták a központi kormánynak, miszerint a hárommilliárd dollár beruházású projekt kétmillió kW kapacitású lenne. Az energiában szegény, ugyanakkor vízi erőművek létesítésére földrajzilag alkalmatlan, gyorsan fejlődő keleti tartományok, a Kanton központú Kuangtung, Csöcsiang és Sandung egyaránt pályázik atomerőművekre.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.