A magyar energetikai szektor privatizációját megelőzően, 1995-ben a kormány kész, hoszszú távú áramátvételi szerződéstervezetekkel csábította a befektetőket. Ezekben leszögezték, hogy az erőműnek fizetendő árat meghatározott időközönként a hatóság, azaz a gazdasági miniszter állapítja meg, alapvetően az elismert költségek alapján – írja a Népszabadság.Ez megtette a hatását: a befektetők előszeretettel hangoztatják, hogy bankjaiktól nem utolsósorban ennek alapján kaptak hitelt a vásárláshoz. Az akkor (is) égetően szükséges privatizációs bevételek maximalizálása érdekében tehát az állam olyan feltételekbe ment bele, amiért cserébe a vevők hajlandóak voltak többet fizetni. A hosszú távú szerződések megkötése a Horn-kormány idejére datálható, egyes erőművekkel, például Magyarország egyik legnagyobbjával, a Dunamentivel az Orbán-kormány alatt is kötöttek hasonló tartalmúakat. Szintúgy a Fidesz-kabinet idején változtatott az Országgyűlés a villamosenergia-törvényen úgy, hogy az erőmű és a tartósan állami tulajdonban lévő áram-nagykereskedő Magyar Villamos Művek Rt. kapcsolatában az árat ne központilag (hatóságilag), hanem alkufolyamatban határozzák meg. A törvény 2003-ban vált hatályossá, ezt az egy kitételt azonban csak 2004-től kellett alkalmazni.
A törvényhozó akár jó szándékúnak is minősíthető, hiszen ez a megoldás az erőművek közötti verseny élénkítését szolgálta – volna. Ám a gyakorlat “átírta” az eredeti elképzelést: egyes erőműveknek sikerült olyan áramárat kialkudniuk, amelyek mára szemet szúrtak az Európai Uniónak, a kormánynak és az ellenzéknek egyaránt. Szakértői értékelések szerint e tárgyalások során a fogyasztók árérdekei alig érvényesültek, igaz, sikerült az ellátás teljes biztonságát megtartani. A mostani kormány mindenesetre leszögezte, nem köt több hosszú távú szerződést, és a meglévőket is igyekszik újratárgyalni, lehetőleg megszüntetni.
Szakértők szerint nagy kérdés azonban, hogyan egyeztethető össze az erőművekre vonatkozó hatósági ár újbóli bevezetésének ötlete a verseny élénkítésével, amit az unió és a magyar kormány is szükségesnek tart. A lakossággal kapcsolatban álló áramszolgáltató társaságok ugyanakkor mindvégig a hatósági áras körbe tartoztak, azaz az áram fogyasztói ára végig hatósági maradt. Erre hivatkozik most az ellenzéki párt, emlékeztetve arra, hogy kormánya “kordában tartotta” a drágulást, amely viszont az utóbbi három évben már mintegy negyvenszázalékos volt. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kordában tartott drágulás miatt az MVM nagy veszteséget szenvedett el, amit az állam pótolt ki, ami több tízmilliárdos kiadást jelentett. Ezt végül is ugyanúgy az áramfogyasztók fizették meg, csak közvetve, adóforintokból. Az áramtermelésen keletkező profit azonban ettől nem lett kisebb.
Erőművek, versenyművek
A magyar energetikai szektor privatizációját megelőzően, 1995-ben a kormány kész, hoszszú távú áramátvételi szerződéstervezetekkel csábította a befektetőket. Ezekben leszögezték, hogy az erőműnek fizetendő árat meghatározott időközönként a hatóság, azaz a gazdasági miniszter állapítja meg, alapvetően az elismert költségek alapján – írja a Népszabadság.Ez megtette a hatását: a befektetők előszeretettel hangoztatják, hogy bankjaiktól nem utolsósorban ennek alapján kaptak hitelt a vásárláshoz. Az akkor (is) égetően szükséges privatizációs bevételek maximalizálása érdekében tehát az állam olyan feltételekbe ment bele, amiért cserébe a vevők hajlandóak voltak többet fizetni. A hosszú távú szerződések megkötése a Horn-kormány idejére datálható, egyes erőművekkel, például Magyarország egyik legnagyobbjával, a Dunamentivel az Orbán-kormány alatt is kötöttek hasonló tartalmúakat. Szintúgy a Fidesz-kabinet idején változtatott az Országgyűlés a villamosenergia-törvényen úgy, hogy az erőmű és a tartósan állami tulajdonban lévő áram-nagykereskedő Magyar Villamos Művek Rt. kapcsolatában az árat ne központilag (hatóságilag), hanem alkufolyamatban határozzák meg. A törvény 2003-ban vált hatályossá, ezt az egy kitételt azonban csak 2004-től kellett alkalmazni.
A törvényhozó akár jó szándékúnak is minősíthető, hiszen ez a megoldás az erőművek közötti verseny élénkítését szolgálta – volna. Ám a gyakorlat “átírta” az eredeti elképzelést: egyes erőműveknek sikerült olyan áramárat kialkudniuk, amelyek mára szemet szúrtak az Európai Uniónak, a kormánynak és az ellenzéknek egyaránt. Szakértői értékelések szerint e tárgyalások során a fogyasztók árérdekei alig érvényesültek, igaz, sikerült az ellátás teljes biztonságát megtartani. A mostani kormány mindenesetre leszögezte, nem köt több hosszú távú szerződést, és a meglévőket is igyekszik újratárgyalni, lehetőleg megszüntetni.
Szakértők szerint nagy kérdés azonban, hogyan egyeztethető össze az erőművekre vonatkozó hatósági ár újbóli bevezetésének ötlete a verseny élénkítésével, amit az unió és a magyar kormány is szükségesnek tart. A lakossággal kapcsolatban álló áramszolgáltató társaságok ugyanakkor mindvégig a hatósági áras körbe tartoztak, azaz az áram fogyasztói ára végig hatósági maradt. Erre hivatkozik most az ellenzéki párt, emlékeztetve arra, hogy kormánya “kordában tartotta” a drágulást, amely viszont az utóbbi három évben már mintegy negyvenszázalékos volt. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kordában tartott drágulás miatt az MVM nagy veszteséget szenvedett el, amit az állam pótolt ki, ami több tízmilliárdos kiadást jelentett. Ezt végül is ugyanúgy az áramfogyasztók fizették meg, csak közvetve, adóforintokból. Az áramtermelésen keletkező profit azonban ettől nem lett kisebb.
