close
Bíróságra megy Varsó
Blog - Egyéb - Gáz

Bíróságra megy Varsó

A Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat (PGNiG) keresetet nyújtott be a stockholmi nemzetközi választott bíróságnál az orosz Gazprom nagyvállalattal szemben fennálló árvitája miatt.

Lengyel álláspont szerint a gázpiacon megváltoztak a feltételek, és a Gazpromnak csökkentenie kellene a földgáz árát. A PGNiG azt várja a stockholmi testülettől, hogy állapítsa meg, nem túlságosan magas-e az orosz gázóriás által megszabott ár.

A PGNiG és a Gazprom közötti megállapodás egyebek közt akkor teszi lehetővé a stockholmi, hogy a szerződő felek a nemzetközi választott bírósághoz forduljanak, amennyiben a felek az ár újratárgyalására vonatkozó követelés benyújtásától számított fél éven belül nem tudnak megállapodni egymással.

Lengyelország, Oroszország és azok állami irányítás alatt álló gázvállalatai 2010 eleje óta igyekeznek megállapodni, amikor a RosUkrEnergo AG felfüggesztette a gázellátást az Oroszország és Ukrajna között kialakult vita miatt. A megállapodás értelmében Oroszország 2045-ig használja a Lengyelországon át Németországig húzódó Yamal gázvezetéket.