Tóth József, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke olajipari szemüvegen át nézi a világot. Az Energiainfónak arról beszélt, hogyan látja ezen a szemüvegen keresztül az orosz-magyar szénhidrogénipari kapcsolatokat.Tóth József, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke már a második ciklusban alelnöke a Kőolaj Világkongresszusnak. Mint mondja, olajipari szemüvegen át nézi a világot. Az Energiainfónak arról beszélt, hogyan látja ezen a szemüvegen keresztül az orosz-magyar szénhidrogénipari kapcsolatokat. Egy fontos dolgot azonban már a beszélgetésünk előtt leszögezett: tapasztalaitai alapján semmi oka, hogy az orosz olajiparral kapcsolatban bármilyen ellenérzése legyen.
Energiainfó: Míg a nyugati cégek magyarországi terjeszkedése általában örvendetes ténynek számít, az orosz cégek érkezését néha bizalmatlanság övezi. Szakmai szempontból kell-e különbséget tennünk nyugati és orosz társaságok között?
Kétféle aspektusból nézem az orosz olajipart. A Szovjetunió felbomlása utáni óriási átalakulás az olajtermelés zuhanásával kezdődött. A Szovjetunió csúcstermelése évi hatszáz millió tonna volt, s e mennyiség zömében az orosz területekről származott, viszont a szovjet utódállam, Oroszország olajtermelése már csak háromszáz millió tonnát tett ki. Jelentős szervezeti átalakulásra volt tehát szükség. A kezdeti széttagoltságot a koncentráció követte. Az iparág egészének komoly hagyományai voltak, rendkívül jó szakembereket képeztek, akik nagy gyakorlatra tettek szert. Mindennek része lett abban, hogy a koncentrációval párhuzamosan folyt a vállalatok nemzetközivé válása is, amelyben a Jukosz járt az élen. Felépítését a világ legnagyobb olajcégekéhez – például az Exxonmobiléhez, a Shelléhez vagy a BP-éhez – tette hasonlóvá. Lényegesnek tartom, hogy az állami struktúrából tisztán privát és állami-privát vegyes tulajdonú struktúrákká alakították át az olajipart.
Az átalakulásnak fontos eleme az, hogy az újonnan létrejött cégek felismerték, a nyersanyagban rendkívül gazdag, óriási területű országukban nagyon sok lehetőség van olajat kutatni és termelni. Azaz, első helyen belföldön kell kutatniuk és termelniük. Ennek eredményeként látványos növekedés indult az orosz olajtermelésben. A mai nagy orosz olajtársaságok, a Lukoil, a Jukosz, a TNK-BP, a Szibnyefty és a Szurgutnyeftyegaz és más cégek bevonták a munkájukba azokat a nagy nyugati olajipari szervizcégeket is, amelyek eszközeivel, megoldásaival gyorsan lehetett felfuttatni a termelést. Az olajárak újkori történelmének utolsó mélypontját, 1998-at követően 1999-2000-ben emelkedni kezdtek az árak. Akkor mindenki azt gondolta, hogy az ezredfordulós dátumváltás után visszaesnek az árak. Nem így történt, a drágulás azóta is tart. Ennek köszönhetően viszont az orosz olajtársaságok óriási bevételekre tettek szert. Persze, az állam is ahhoz igazította az exportadókat, hogy e többletből jelentősen részesedhessen.
Mások voltak a bővülés lehetőségei a feldolgozásban és az értékesítésben. Itt – a nagy multikhoz hasonlóan – kézenfekvőbb volt a külföldi terjeszkedés, sőt Európában csak erre volt mód. A Lukoil megvásárolta Ukrajnában az odesszai finomítót, Romániában a Ploesti finomítót, megvette Bulgária egyetlen finomítóját, a burgaszit. A Jukosz többségi tulajdont szerzett a litvániai finomítóban és övé a szlovákiai csővezeték hálózat fele. Teljesen természetes folyamat, hogy az olajtársaságok külföldön is versenyre kelnek az értékesítésben. Az, hogy például a Lukoil indult a szerbiai privatizációs pályázaton és megnyerte a Beopetrol töltőállomás hálózatát, mindössze annyit jelent, hogy ugyanúgy piaci szereplő akar lenni, mint a nyugatiak.
Ugyanez a helyzet Magyarországon is. Mindenki a tagja lehet a “klubunknak”, a Magyar Ásványolaj Szövetségnek, ha betartja a nagyon egyszerű és átlátható játékszabályokat: az etikus kereskedelem jegyében az utolsó fillérig befizeti az adókat, élen kell járni a műszaki haladásban és a környezetvédelemben. Egy nemzetet csak gazdagít, ha országa területén valamely cég beruház, bekapcsolódik az ottani szolgáltatásba. Ha tehát egy orosz társaság betartja a szabályokat, nem lehet vele szemben semmilyen averzió. Természetesen ugyanezek a szabályok a nyugati cégekre nézve is kötelezőek.
Energiainfó: A Magyarországon felhasznált olaj és földgáz nagy hányada azonban orosz szállítóktól származik, vagyis sokkal jobban függünk tőlük, mint nyugati riválisaiktól. Ráadásul viszonylag kis vevői vagyunk az orosz szállítóknak. Milyen a mozgástere ebben a helyzetben az országnak, mint vevőnek?
Növekvő olajtermelés mellett minden vevő fontos, persze, a nagyobb fontosabb. A vevőnek viszont az a fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél olcsóbban szerezze meg az olajat. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy versenyeztethet. A Mol Rt. vásárolhat az orosz olajmezőkről a Barátság vezetéken, de vehet a tengerről is az Adria vezetéken át. A kérdés nagyon egyszerű: melyik az olcsóbb? Azt kell megvenni, ami kedvezőbb. Miután itt nincs de jure finomítói monopólium, csak de facto, elvileg bárki építhetne finomítót. Az egyetlen finomító tulajdonos, a Mol Rt. azonban képes garantálni az ellátás biztonságát, mert bármely irányból vehet, s aszerint dönt, amit a gazdasági érdekei diktálnak.
Enegiainfó: Viszont lehetne az orosz olaj még olcsóbb, hiszen az orosz eladóknak most elég csak arra ügyelniük, hogy egy kicsivel alacsonyabb árat kérjenek más szállítóknál…
Biztos, hogy e téren nagyon erős alkudozás folyik. Igaz, hogy az olcsóbbnál mindig lehet olcsóbb, de úgy látom, hogy teljesen szakszerűen, piackonform módon folynak a tárgyalások. Nem érzékelek semmi olyat, ami ne felelne meg a nemzetközi kereskedelmi szokásoknak.
Energiainfó: Miért kötik az orosz eladók a mediterrán árakhoz eladásai áraikat?
Ezt pontosítani kell, de előbb ki kell emelni, hogy az olaj különleges áru. Minden ország a kitermelt olaját saját nemzeti kincsének tekinti, vagyis mindent megtesz, hogy megkapja érte a piaci árat. A vevő viszont a lehető legalacsonyabb árat szeretné fizetni. Ha ez az áralku piaci körülmények között történik, minden rendben van. Az olaj és az olajtermékek árának meghatározása rendkívül különleges. Sem a vevő, sem az eladó nem tudja a szerződéskötés időpontjában, hogy milyen összeget fog tartalmazni a számla. A hektikus ármozgások miatt lehetetlen fix árban megállapodni, a végleges ár nagyon sok tényezőtől, összetevőtől függ. Meghatározásában fontos a földrajzi pozíció is. Azt a jegyzést célszerű figyelembe venni, amely a területileg az ügylethez viszonylag közel van. Magyarországra nagyobb hatással vannak a mediterrán események, mint például az észak-európaiak, bár erről folynak szakmai viták. Ha pedig egy elterjed kőolajjegyzést keresünk, amely rendelkezésre áll Európában, az a brent. Ehhez viszonyítva határozzuk meg, hogy mennyit ér az úgynevezett ural olaj.
Energiainfó: Van-e a magyar olajiparnak, olajipari szaktudásnak keresnivalója Oroszországban?
Nem jelentéktelen a Mol Rt. oroszországi vállalkozása, hiszen általa már több olajat termel saját magának Szibériában, mint egész Magyarországon. Sok hasonló vállalkozásból áll össze Oroszországban a külföldi résztulajdonú társaságok együttes sok tízmillió tonnás termelése. Viszont a szerviz vagy a kiszolgáló ágazatban való lehetőségeinkről csak annyi mondható el, ami a kereskedelemben általában. Ha jó terméket kínálunk versenyképesen, van keresnivalónk, ha nem, nincs. Úgy gondolom,
szerviz és szolgáltatói téren ma nagyon szűk a tőkeszegény magyar cégek oroszországi lehetősége, ráadásul nagy nemzetközi cégekkel kell versenybe szállni.
Fontosnak tartom az orosz olajipar fejlődése szempontjából a külföldi részesedés megjelenését (pl. TNK-BP). Persze a szabályozási háttér még nem elég stabil és azt is el kell fogadni, hogy létezik nemzeti büszkeség is. Ez azonban várhatóan változni fog, hiszen a globalizáció világában mozognia kell az olajiparhoz kötődő rendkívül nagy tőkének.
Energiainfó: Ugyanakkor nemcsak szabályozásról lehet szó, az oroszok a jelek szerint inkább lassabban, de önerőből fejlesztenék olajiparukat…
A szovjet időkben egy önellátásra kényszerített oszágban azt tanulták, nem kell együttműködni másokkal. Idő kell ahhoz, hogy ez változzon. Arról se feledkezzünk meg, hogy mintegy harminc éve olajipari államosítási hullám söpört végig az OPEC országok többségében, és azóta sok helyen rájöttek, hogy be kell engedni a tőkét, ha fejlődni akarnak.
Enegiainfó: Lehet-e a magyarországi olajellátás szempontjából annak jelentősége, hogy bő fél éve komoly feszültség van a Jukosz az orosz politikai vezetés között?
Több évtizedes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az orosz szénhidrogénipar vezetői, de a kormányzati szervek is ügyelnek arra, hogy ne veszítsenek el fizetőképes vevőt. Ez fog érvényesülni itt is. Számunkra orosz belügy, ami ott történik. Nekünk az a fontos, hogy betartják-e a szerződéseiket. Szakmai oldalról sem látom okát, hogy egy növekvő termelésű országban ne teljesítsenek egy hosszú távú szerződést. Mindezek ráadásul kormányzati tudomásulvétellel születtek, vagyis semmi jele, hogy e téren bárkinek aggódnia kellene.
Az orosz cégek és a kormány is vigyáznak fizetőképes vevőikre
Tóth József, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke olajipari szemüvegen át nézi a világot. Az Energiainfónak arról beszélt, hogyan látja ezen a szemüvegen keresztül az orosz-magyar szénhidrogénipari kapcsolatokat.Tóth József, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke már a második ciklusban alelnöke a Kőolaj Világkongresszusnak. Mint mondja, olajipari szemüvegen át nézi a világot. Az Energiainfónak arról beszélt, hogyan látja ezen a szemüvegen keresztül az orosz-magyar szénhidrogénipari kapcsolatokat. Egy fontos dolgot azonban már a beszélgetésünk előtt leszögezett: tapasztalaitai alapján semmi oka, hogy az orosz olajiparral kapcsolatban bármilyen ellenérzése legyen.
Energiainfó: Míg a nyugati cégek magyarországi terjeszkedése általában örvendetes ténynek számít, az orosz cégek érkezését néha bizalmatlanság övezi. Szakmai szempontból kell-e különbséget tennünk nyugati és orosz társaságok között?
Kétféle aspektusból nézem az orosz olajipart. A Szovjetunió felbomlása utáni óriási átalakulás az olajtermelés zuhanásával kezdődött. A Szovjetunió csúcstermelése évi hatszáz millió tonna volt, s e mennyiség zömében az orosz területekről származott, viszont a szovjet utódállam, Oroszország olajtermelése már csak háromszáz millió tonnát tett ki. Jelentős szervezeti átalakulásra volt tehát szükség. A kezdeti széttagoltságot a koncentráció követte. Az iparág egészének komoly hagyományai voltak, rendkívül jó szakembereket képeztek, akik nagy gyakorlatra tettek szert. Mindennek része lett abban, hogy a koncentrációval párhuzamosan folyt a vállalatok nemzetközivé válása is, amelyben a Jukosz járt az élen. Felépítését a világ legnagyobb olajcégekéhez – például az Exxonmobiléhez, a Shelléhez vagy a BP-éhez – tette hasonlóvá. Lényegesnek tartom, hogy az állami struktúrából tisztán privát és állami-privát vegyes tulajdonú struktúrákká alakították át az olajipart.
Az átalakulásnak fontos eleme az, hogy az újonnan létrejött cégek felismerték, a nyersanyagban rendkívül gazdag, óriási területű országukban nagyon sok lehetőség van olajat kutatni és termelni. Azaz, első helyen belföldön kell kutatniuk és termelniük. Ennek eredményeként látványos növekedés indult az orosz olajtermelésben. A mai nagy orosz olajtársaságok, a Lukoil, a Jukosz, a TNK-BP, a Szibnyefty és a Szurgutnyeftyegaz és más cégek bevonták a munkájukba azokat a nagy nyugati olajipari szervizcégeket is, amelyek eszközeivel, megoldásaival gyorsan lehetett felfuttatni a termelést. Az olajárak újkori történelmének utolsó mélypontját, 1998-at követően 1999-2000-ben emelkedni kezdtek az árak. Akkor mindenki azt gondolta, hogy az ezredfordulós dátumváltás után visszaesnek az árak. Nem így történt, a drágulás azóta is tart. Ennek köszönhetően viszont az orosz olajtársaságok óriási bevételekre tettek szert. Persze, az állam is ahhoz igazította az exportadókat, hogy e többletből jelentősen részesedhessen.
Mások voltak a bővülés lehetőségei a feldolgozásban és az értékesítésben. Itt – a nagy multikhoz hasonlóan – kézenfekvőbb volt a külföldi terjeszkedés, sőt Európában csak erre volt mód. A Lukoil megvásárolta Ukrajnában az odesszai finomítót, Romániában a Ploesti finomítót, megvette Bulgária egyetlen finomítóját, a burgaszit. A Jukosz többségi tulajdont szerzett a litvániai finomítóban és övé a szlovákiai csővezeték hálózat fele. Teljesen természetes folyamat, hogy az olajtársaságok külföldön is versenyre kelnek az értékesítésben. Az, hogy például a Lukoil indult a szerbiai privatizációs pályázaton és megnyerte a Beopetrol töltőállomás hálózatát, mindössze annyit jelent, hogy ugyanúgy piaci szereplő akar lenni, mint a nyugatiak.
Ugyanez a helyzet Magyarországon is. Mindenki a tagja lehet a “klubunknak”, a Magyar Ásványolaj Szövetségnek, ha betartja a nagyon egyszerű és átlátható játékszabályokat: az etikus kereskedelem jegyében az utolsó fillérig befizeti az adókat, élen kell járni a műszaki haladásban és a környezetvédelemben. Egy nemzetet csak gazdagít, ha országa területén valamely cég beruház, bekapcsolódik az ottani szolgáltatásba. Ha tehát egy orosz társaság betartja a szabályokat, nem lehet vele szemben semmilyen averzió. Természetesen ugyanezek a szabályok a nyugati cégekre nézve is kötelezőek.
Energiainfó: A Magyarországon felhasznált olaj és földgáz nagy hányada azonban orosz szállítóktól származik, vagyis sokkal jobban függünk tőlük, mint nyugati riválisaiktól. Ráadásul viszonylag kis vevői vagyunk az orosz szállítóknak. Milyen a mozgástere ebben a helyzetben az országnak, mint vevőnek?
Növekvő olajtermelés mellett minden vevő fontos, persze, a nagyobb fontosabb. A vevőnek viszont az a fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél olcsóbban szerezze meg az olajat. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy versenyeztethet. A Mol Rt. vásárolhat az orosz olajmezőkről a Barátság vezetéken, de vehet a tengerről is az Adria vezetéken át. A kérdés nagyon egyszerű: melyik az olcsóbb? Azt kell megvenni, ami kedvezőbb. Miután itt nincs de jure finomítói monopólium, csak de facto, elvileg bárki építhetne finomítót. Az egyetlen finomító tulajdonos, a Mol Rt. azonban képes garantálni az ellátás biztonságát, mert bármely irányból vehet, s aszerint dönt, amit a gazdasági érdekei diktálnak.
Enegiainfó: Viszont lehetne az orosz olaj még olcsóbb, hiszen az orosz eladóknak most elég csak arra ügyelniük, hogy egy kicsivel alacsonyabb árat kérjenek más szállítóknál…
Biztos, hogy e téren nagyon erős alkudozás folyik. Igaz, hogy az olcsóbbnál mindig lehet olcsóbb, de úgy látom, hogy teljesen szakszerűen, piackonform módon folynak a tárgyalások. Nem érzékelek semmi olyat, ami ne felelne meg a nemzetközi kereskedelmi szokásoknak.
Energiainfó: Miért kötik az orosz eladók a mediterrán árakhoz eladásai áraikat?
Ezt pontosítani kell, de előbb ki kell emelni, hogy az olaj különleges áru. Minden ország a kitermelt olaját saját nemzeti kincsének tekinti, vagyis mindent megtesz, hogy megkapja érte a piaci árat. A vevő viszont a lehető legalacsonyabb árat szeretné fizetni. Ha ez az áralku piaci körülmények között történik, minden rendben van. Az olaj és az olajtermékek árának meghatározása rendkívül különleges. Sem a vevő, sem az eladó nem tudja a szerződéskötés időpontjában, hogy milyen összeget fog tartalmazni a számla. A hektikus ármozgások miatt lehetetlen fix árban megállapodni, a végleges ár nagyon sok tényezőtől, összetevőtől függ. Meghatározásában fontos a földrajzi pozíció is. Azt a jegyzést célszerű figyelembe venni, amely a területileg az ügylethez viszonylag közel van. Magyarországra nagyobb hatással vannak a mediterrán események, mint például az észak-európaiak, bár erről folynak szakmai viták. Ha pedig egy elterjed kőolajjegyzést keresünk, amely rendelkezésre áll Európában, az a brent. Ehhez viszonyítva határozzuk meg, hogy mennyit ér az úgynevezett ural olaj.
Energiainfó: Van-e a magyar olajiparnak, olajipari szaktudásnak keresnivalója Oroszországban?
Nem jelentéktelen a Mol Rt. oroszországi vállalkozása, hiszen általa már több olajat termel saját magának Szibériában, mint egész Magyarországon. Sok hasonló vállalkozásból áll össze Oroszországban a külföldi résztulajdonú társaságok együttes sok tízmillió tonnás termelése. Viszont a szerviz vagy a kiszolgáló ágazatban való lehetőségeinkről csak annyi mondható el, ami a kereskedelemben általában. Ha jó terméket kínálunk versenyképesen, van keresnivalónk, ha nem, nincs. Úgy gondolom,
szerviz és szolgáltatói téren ma nagyon szűk a tőkeszegény magyar cégek oroszországi lehetősége, ráadásul nagy nemzetközi cégekkel kell versenybe szállni.
Fontosnak tartom az orosz olajipar fejlődése szempontjából a külföldi részesedés megjelenését (pl. TNK-BP). Persze a szabályozási háttér még nem elég stabil és azt is el kell fogadni, hogy létezik nemzeti büszkeség is. Ez azonban várhatóan változni fog, hiszen a globalizáció világában mozognia kell az olajiparhoz kötődő rendkívül nagy tőkének.
Energiainfó: Ugyanakkor nemcsak szabályozásról lehet szó, az oroszok a jelek szerint inkább lassabban, de önerőből fejlesztenék olajiparukat…
A szovjet időkben egy önellátásra kényszerített oszágban azt tanulták, nem kell együttműködni másokkal. Idő kell ahhoz, hogy ez változzon. Arról se feledkezzünk meg, hogy mintegy harminc éve olajipari államosítási hullám söpört végig az OPEC országok többségében, és azóta sok helyen rájöttek, hogy be kell engedni a tőkét, ha fejlődni akarnak.
Enegiainfó: Lehet-e a magyarországi olajellátás szempontjából annak jelentősége, hogy bő fél éve komoly feszültség van a Jukosz az orosz politikai vezetés között?
Több évtizedes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az orosz szénhidrogénipar vezetői, de a kormányzati szervek is ügyelnek arra, hogy ne veszítsenek el fizetőképes vevőt. Ez fog érvényesülni itt is. Számunkra orosz belügy, ami ott történik. Nekünk az a fontos, hogy betartják-e a szerződéseiket. Szakmai oldalról sem látom okát, hogy egy növekvő termelésű országban ne teljesítsenek egy hosszú távú szerződést. Mindezek ráadásul kormányzati tudomásulvétellel születtek, vagyis semmi jele, hogy e téren bárkinek aggódnia kellene.
