close
Atomenergia nélkül Svájc elveszti függetlenségét
Atom - Egyéb

Atomenergia nélkül Svájc elveszti függetlenségét

Svájc energiafüggetlensége a tétje a népszavazásnak, amelyen az alpesi ország állampolgárai a nukleáris energiatermelés gyors leállításáról dönthetnek. A belföldi áramtermelés harmadát elveszítheti Svájc és azt kockáztatja, hogy nettó importőr lesz, ha a korábban tervezettnél gyorsabban elkezdi öt atomerőművének leállítását. A svűájciak szombaton szavaznak a kérdésről és az előzetes felmérések szerint szerény mértékben, de vezetnek az antinukleáris szavazatok. 

Svájc ugyan több szomszédos országból is vásárolhat áramot, az egységes árampiahoz való hozzáférését azonban meghenízették, a 2014-es, az uniós menekültkvóták ügyében tarott népszavazás óta. Amíg a tárgyalások folynak a közösséggel ez ügyben, addig az árampiaci együttműködés sem lesz gördüléknyebb és egyszerűbb, és ez rontja az ország ellátásbiztonságát. A genfi kereskedelmi kamara elnöke a Bloombergnek úgy nyilatkozott, meg kell találni a megoldását, hogy importból fedezhessék a hiányzó áram mennyiséget. Adott a villamosenergia hálóaztunk – tette hozzá Nathalie Hardyn -, ami nem teszi lehetőv, hogy gyorsan felfutassuk az áramimportot.

Miközben Németország egyértelműen nemet mondott az atomenergiahasználatra a fukusimai eerőműbaleset után, Svájcban az a megállapodás, hogy a nukleáris áramtermelést az egyes rekatorok élettartaműnak a végén a lejártával, fokozatosan vezetik ki. Ennek a vége mától harminc év. Az első blokkot, a Beznau 1-est, 1969-ben indították el, ez a világ ma üzemelő legidősebb atomreaktora.