close
Új erőműveket építene a cseh rendszerirányító
Áram - Egyéb

Új erőműveket építene a cseh rendszerirányító

A CEPS, a cseh rendszerirányító új erőművi kapacitások létesítését készíti elő, amennyiben piaci alapon hosszabb távon sem változik a jelenlegi helyzet, nem indulnak jelentősebb beruházások, illetve retrofit programok. Egyelőre nincs konkrét terv, és azt sem tudni, a CEPS önállóan, vagy más befektetőkkel közösen létesítene új termelő kapacitásokat, de a lehetőség adott – mondta a szervezet illetékese a Plattsnek. A legnagyobb termelő, a CEZ a barnaszén tüzelésű erőművek jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok miatt fogta vissza a tervezett retrofit programokat, illetve új kapacitások létesítését. Nem tudni ugyanis, hogy ezek a kapacitások a jövőben továbbra is üzemeltethetők-e környezetvédelmi szempontból. A CEZ világossá tette, hogy amíg a helyzet nem lesz egyértelmű, nem tesz érdemi lépéseket a kapacitások megújítására, illetve új kapacitások építésére vonatkozóan.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.