close
Orosz-fehérorosz nukleáris egyezmény
Atom - Egyéb

Orosz-fehérorosz nukleáris egyezmény

Belorusszia és Oroszország kormányközi egyezményt írt alá két új orosz reaktor üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra megteremtéséről Fehéroroszországban. Az orosz állami atomenergia-vállalat, a Roszatom szerint az egyezmény megteremti a fehérorosz törvényi háttér létrehozásának feltételeit, veszélyhelyzeti központok, a személyzet oktatásának és képességeinek kialakításának lehetőségét a tervezett atomerőművek számára.

A Roszatom szerint a projektek célja az atomerőművek biztonságos üzemelésének biztosítása a nemzetközi közösség és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előírásaival teljes összhangban. Oroszország és Fehéroroszország 2012 júliusában írtak alá megállapodást két, egyenként 1200 MW elektromos teljesítményű AES-2006 reaktor építéséről a Hrodna régióbeli Astraviec telephelyen. Az előzetes építési munkálatok 2012 áprilisában kezdődtek meg a telephelyen, a blokkok a tervek szerint 2018. novemberben illetve 2020. júliusban léphetnek üzembe – írta a NucNet.

A Roszatom szerint a munkálatok a tervek szerint haladnak. A Roszatom vezérigazgatója, Szergej Kirijenkó szerint a megállapodás aláírásakor még 1-1,5 év különbséget terveztek a két blokk közé, ezt azonban mostanra 6-9 hónapra csökkentették. A Roszatom közölte: a fehérorosz erőmű megfelel a legszigorúbb „poszt-Fukushima”-i biztonsági követelményekkel a továbbfejlesztett védelmi rendszereknek köszönhetően, amelyek között passzív biztonsági rendszerek és a zónaolvadék-csapda is szerepel.

Az AES-2006 a szovjet VVER reaktorok utóda, a III+ generációs típust az Atomenergoprojekt fejlesztette. Ilyen típust építenek az ikerblokkos Leningrad II atomerőműben, és ilyet kezdtek építeni az év elején a szintén ikerblokkos kalinyingrádi erőműben is. A reaktorok becsült összköltsége 8 milliárd euró.