close
Olajcégekre vár az UES
Áram - Egyéb

Olajcégekre vár az UES

Nagy olaj- és gázipari társaságok is érdekeltségeket akarhatnak szerzeni a rövidesen piacra kerülő orosz árammonopol cégben, az Egyesült Energia Rendszerekben – idézi a társaság igazgatósági elnökét, Vaszilij Zubakint a Prime-Tass.Olaj és gázipari társaságok érdeklődésére is számít az orosz árammonopolcég igazgatósági elnöke. Az (angol neve rövidítéséből adódóan) EER papírjainak árfolyama a múlt kedden 2,54 százalékkal 0,249 dollárra esett a zárás utáni kereskedésben, miután előző nap híre ment a fenti céggel és a Moszenergo társasággal kapcsolatos spekulációknak. Lehetséges vevőként az MDM Bank és a Sberbank neve merült fel.

Vaszilij Zubakin igazgatósági elnök szerint feltelhetően a két legnagyobb orosz olajipari társaság, a Yukos és a Lukoil érdeklődést mutatja, hogy néhány regionális áramszolgáltató igazgatóságában képviseltetik magukat.

Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök egyébként bejelentette, hogy Oroszország várhatóan szakít a rögzített árakkal és a jelentős támogatásokkal a villamos energia piacon. Helyette régiónkénti felső árhatárt állapít majd meg. Jelenleg az a rendszer van érvényben, hogy az állam évente határozza meg az áramárakat az infláció és az ágazat beruházási gényeinek függvényében. Ezen árak azután egész Oroszországban

egységesen érvényesek. Ez év elején a nagykereskedői árak 19 százalékos emelését engedélyezte az EER-nek. A jövő évi terv 16 százalék.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.