close
Olaj után kutat Izrael a Golan-fennsíkon
Egyéb - Olaj

Olaj után kutat Izrael a Golan-fennsíkon

A Golan-fennsíkra vonatkozó olajkitermelési engedélyt adott ki az izraeli energia és vízügyi minisztérium – közölte csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli napilap, hozzátéve, hogy ez az első ilyen kitermelési engedély.

Az izraeli döntés várhatóan a szomszédos országok, Szíria, Jordánia és Libanon tiltakozását váltja ki majd ki, egy hónappal Barak Obama amerikai elnök izraeli látogatása előtt. Az engedély értelmében a Genie International nevű, Efi Éjtám volt keményvonalas miniszter vezette amerikai-izraeli vállalkozás a fennsík felén építhet majd fúrótornyokat. A Globes című gazdasági napilap szerint a cég egyik részvényese Rupert Murdoch média-cézár, egyik tanácsadója pedig Dick Cheney volt amerikai republikánus alelnök.

Az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golan-fennsíkot a nemzetközi diplomácia továbbra is megszállt területnek tekinti, hiába kebelezte be azt Izrael 1981-ben egy parlamenti döntéssel. A fennsíkon politikai okokból évtizedekig nem kutattak ásványi kincsek után, majd a 90-es évek közepén a Rabin-kormány sikertelenül egyezkedni próbált az akkori szíriai vezetéssel a kérdésben.

Szíria tiltakozásának hatására az első Netanjahu-kormány 1996-ban felfüggesztette az ottani olajkutatást, de az izraeli lapok tavaly májusban azok titkos felújításáról számoltak be. A Golan–fennsík alatt a geológusok szerint jelentős olajtartalékok vannak.