close
NAÜ: Magyarországon jobb a nukleáris hulladék tárolása
Atom - Egyéb

NAÜ: Magyarországon jobb a nukleáris hulladék tárolása

Magyarország jelentősen javította az elmúlt években a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének rendszerét, amely összességében nagyon jól működik – állapította meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) delegációjának vezetője a szervezet magyarországi felülvizsgálatának pénteki budapesti záró értekezletén.

A NAÜ és az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közleménye szerint a nemzetközi ügynökség pénteken lezárult felülvizsgálata Magyarország kérésére május 27-én kezdődött azzal a céllal, hogy teljes körben, részletesen átvilágítsák a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének magyarországi rendszerét.

A vizsgálat keretében a NAÜ hat tagországából, az Amerikai Egyesült Államokból, Angliából, Ausztráliából, Franciaországból, Németországból és Szlovéniából érkezett hét szakértő, valamint az ügynökség munkatársai megvizsgálták a magyar szabályozást, a különböző előírásokat és útmutatókat, továbbá az OAH hatósági tevékenységét, beleértve az engedélyezéssel, ellenőrzéssel és szankcionálással kapcsolatos feladatok ellátását. Emellett helyszíni ellenőrzést végeztek a többi között a paksi atomerőműnél, a budapesti kutatóreaktornál, az oktatóreaktornál, a kiégett kazetták átmeneti tárolójánál, valamint püspökszilágyi radioaktív hulladékfeldolgozónál és -tárolónál – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A NAÜ delegációját vezető Stephen Ortiz a záró értekezleten kiemelte, hogy Magyarország csatlakozott minden fontos, fizikai védelemhez kapcsolódó nemzetközi egyezményhez és szabályozáshoz, illetve jelentősen fejlesztette a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmét az elmúlt években. A szakértői delegáció megállapította, hogy a felkeresett intézményeknél is számottevő fejlesztéseket hajtottak és hajtanak végre – áll a közleményben.

Az elkészült jelentésben összesen kilenc ajánlást és 57 javaslatot tettek a szakértők. Kiemeltek 12 jó gyakorlatot is, amelyek nemzetközi szinten is hasznosíthatók. Ezek közé tartoznak az OAH által kiadott, a fizikai védelemhez kapcsolódó útmutatók, valamint a nukleáris és radioaktív anyagok nyilvántartására bevezetett rendszer. A delegáció tagjai felhívták a figyelmet a rendőrség és az OAH példaszerű együttműködésére is.

Az atomenergia hivatal és az intézmények törekedni fognak arra, hogy hasznosítsák a NAÜ felülvizsgálatának eredményeit, ajánlásait és javaslatait. Ennek érdekében akcióterv készül majd, illetve a hivatal javasolja, hogy három év múlva tartson utóvizsgálatot a nemzetközi ügynökség – idézi a közlemény Horváth Kristófot, az OAH főigazgató-helyettesét.