close
Kimerült az észak-alföldi régióban a kazáncsere keret
Egyéb - Távhő

Kimerült az észak-alföldi régióban a kazáncsere keret

A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat az észak-magyarországi régióban, a jelentkezéseket november 28-án 10 óráig még be lehet adni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tárca közleménye szerint az Otthon Melege Program keretében meghirdetett fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) alprogramra beérkezett pályázatokat az útmutatóban meghatározottak szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást. A fűtéskorszerűsítési pályázat következő régiós nyitása november 30-án várható, ekkor a közép-dunántúli régió lakosai nyújthatják majd be pályázataikat – hívta fel a figyelmet az NFM.

A fűtéskorszerűsítési pályázatok beadása november 19-én kezdődött, elsőként a közép-magyarországi régióban. A tárca még aznap délelőtt közölte, hogy a keret kimerülése miatt felfüggesztik a jelentkezéseket a régióban, a pályázatokat november 20-án reggel 8 óráig lehetett beadni. Az észak-alföldi régióban november 21-én nyílt meg a pályázati lehetőség, de szintén már az első nap délelőttjén jelezte a tárca, hogy kimerült a keret, a pályázatokat november 22-én reggel 8 óráig lehetett benyújtani.
A dél-alföldi régióban november 24-én nyílt meg a pályázati lehetőség, a keret itt is az első nap délelőttjén kimerült, a pályázatokat november 25-én reggel 10 óráig még be lehetett adni.

Három lakossági energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A fűtéskorszerűsítési pályázat keretösszege 1 milliárd forint, a háztartásigép-cserére kiírt pályázaté 627 millió, a nyílászárócsere-pályázaté pedig 1,1 milliárd forint. A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére november 14. és december 15. között, vagy a forrás kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani, régiónkénti bontásban.

A homlokzati nyílászárócsere alprogramra november 26. és 2015. január 5. között, vagy a forrás kimerüléséig adhatók be a jelentkezések, ugyancsak régiós bontásban. A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, valamint a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu) érhető el.