close
Ismételt bírság a MEH-től
Egyéb - Olaj

Ismételt bírság a MEH-től

A Magyar Energia Hivatal (MEH) az ismételt eljárásban is elmarasztalt a hat áramszolgáltató közül négyet, és 10–50 millió forint közötti bírsággal sújtotta őket, mert megítélése szerint területükön romlott a szolgáltatás minősége. A szolgáltatók emlékeztetnek: nincs érvényes minőségi normarendszer, s a MEH több olyan paramétert használt, ami nem objektív, illetve nem mérhető – írja a Világgazdaság.
A Gazdasági Minisztérium azért utasította új eljárásra a MEH-et, mert az előző határozat indoklását nem találta megfelelően megalapozottnak — közölte érdeklődésünkre Kaderják Péter, a hivatal főigazgatója az áramszolgáltató társaságokra ismételten kiszabott bírság ügyében.

A hivatal megítélése szerint a hat magyarországi szolgáltató közül négy területén romlott a szolgáltatás minősége, amit arra vezetnek vissza, hogy a társaságok elmulasztottak bizonyos beruházásokat.

Az áramszolgáltatók úgy vélik, a hivatal eljárása számos ponton támadható. Mindenekelőtt azzal érvelnek, hogy nincs Magyarországon egységes minőségi normarendszer, amely alapján mérni lehetne a szolgáltatókat. Ilyenformán — érvelt érdeklődésünkre Boros Norbert, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének (MÁE) titkára — minden társaságot önmagához viszonyítanak. Ugyanakkor az érintett cégek szerint a MEH több olyan paramétert használt az eljárás során, amely nem objektív, nem mérhető.

Például az egy főre jutó kiesett villamos energia. Amikor ugyanis egy adott térségben változatlan a lélekszám, de növekvő fogyasztás mellett az üzemzavarok számának csökkenése ellenére is a helyzet romlása mutatható ki statisztikai alapon — érvelt Boross Norbert. Ezen az alapon, némi túlzással, a második világháború idején volt a legjobb az áramszolgáltatás, igaz, hogy napokig egyáltalán nem volt áram.

A MÁE titkára emlékeztetett rá, hogy többszöri ígéret ellenére sem készült el a rendelet az egységes szolgáltatási normákra vonatkozóan, amelyek alapján objektíven meg lehetne ítélni a szolgáltatók működését. Ezzel kapcsolatban a MEH főigazgatója is bízik benne, hogy az új villamosenergia-törvényben a jelenleginél részletesebb szabályozás lesz.

A szolgáltatók barátságtalannak tartják, hogy több társaság esetében azonnal a maximálisan kiszabható 50 millió forintos bírságot alkalmazta a MEH. Mint megtudtuk, vélhetően ismételten megfellebbezik a döntést a gazdasági miniszternél.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.