close
Szolnok elbocsát, a Mol perel
Egyéb - Olaj

Szolnok elbocsát, a Mol perel

Bányászati üzletágát gyakorlatilag megszünteti, és az ott dolgozók 90 százalékának, 300-320 embernek felmond a szolnoki székhelyű Kőolajkutató Rt. Ezt a céget marasztalták el a pusztaszőlősi gázkitörés miatt, ám nem vállalta a több mint ötmilliárdos kár megtérítését. Ezért a Mol nem adta el a konkurens Rotary céget a szolnokiaknak, és pert indított a kártérítésért – írja keddi számában a Népszabadság.
Szécsi Ferenc vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: az érintett dolgozóknak e héten postázzák a felmondásról szóló értesítést, és ezzel párhuzamosan tájékoztatják az illetékes munkaügyi központokat is. A dolgozók arról kapnak értesítést, hogy 30 nap múlva megszűnik munkaviszonyuk. A Kőolajkutatónak várhatóan 500-600 millió forintba kerül a bányászati végkielégítés, amely magasabb az általánosan szabályozottnál.
Szécsi Ferenc a létszámcsökkentés okaként a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. megrendeléseinek megszűnését jelölte meg. A 70 fősre olvadt Kőolajkutató továbbra is működteti szállítási üzletágát, vámügynökségét, és hasznosítani kívánja 20 hektáros ipartelepét. Az olajipari gépeket is megtartja, és amennyiben eredményesen pályázik külföldi munkákra, a kinti üzemeltetésre szakembereket vesz majd fel.
Az ügy hátteréhez tartozik, hogy a szolnoki társaság pályázott a Mol Rt. tulajdonában lévő Rotary Rt.-re is. Ez a két hazai cég látta el évek óta a magyar kőolaj- és földgázkutatással kapcsolatos munkálatokat, a piac azonban a kitermelés csökkenésével egyre zsugorodott. A Mol már évek óta megosztotta a két társaság között a munkákat. Többek között a szolnokiak feladata volt a pusztaszőlősi kutak karbantartása is, amely során az ország történetének legsúlyosabb gázkitörése volt tavaly nyáron. Az azóta lefolytatott vizsgálatok megerősítették, hogy a szolnoki cég munkatársainak mulasztása okozta a tüzet. Így a Mol fonák helyzetbe került, amikor éppen ez a társaság pályázott a Rotaryra. Súlyosbította a helyzetet, hogy a szolnokiak nem vállalták a Mol által több mint ötmilliárd forintra becsült kár megtérítését, s ezért a Mol választott bírósághoz fordult a közelmúltban. A szolnoki ajánlat csak mintegy kétmilliárdos kárt ismert el, s azt sem fizetnék ki, csak évek alatt dolgoznák le. Ezért a Mol a Rotaryra kiírt pályázatot eredménytelennek minősítette, s a közeljövőben új pályázatot ír ki.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.