A megújuló energiák felhasználásában, egy határon átnyúló energiarégió létrehozásában szeretne együttműködni a következő két év során az ausztriai Güssing, valamint Körmend és kistérsége – közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Bebes István, a Rába-parti kisváros polgármestere. Elmondta, a Határon átnyúló nyers- és maradékanyag gyűjtési és hasznosítási rendszer az Ökoenergielandban és a körmendi kistérségben elnevezésű közös projektjüket az Európai Unió Interreg Ausztria-Magyarország Programja 328 ezer 796 eurónyi támogatásban részesítette, amiből Körmend mint együttműködő partner 149 ezer euróban részesül.
Hozzátette, a következő két év során Körmenden elsősorban a településen keletkező szennyvíziszap és biomassza kezelésére és hasznosítására keresnek megoldást az osztrák tapasztalatokat is átvéve. Joachim Hecker, a güssingi Ökoenergieland képviselője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Güssingben széles körben hasznosítják a megújuló energiát, nemcsak a keletkező hulladék- és maradványanyagokat hasznosítják bioenergia termelésre, de üzemanyagot is előállítanak, ezekkel a tevékenységekkel pedig új munkahelyeket is sikerült teremteniük, ami szintén egyik kiemelt célja projektjeiknek.
Gössing és Körmend együtt hasznosítja a megújuló energiát