close
Díjazta 2017 energiaköveteit az energiahivatal
Friss

Díjazta 2017 energiaköveteit az energiahivatal

Sikeres volt az idén először meghirdetett Energiakövetek pályázat, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megismétli majd a kiírást – mondta Dorkota Lajos, a hivatal elnöke a szerdai budapesti díjátadón. A pályázatot a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákoknak írták ki, jelentkezni egyperces motivációs videóval és egy felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolás korosztályra szabott tematikus tanóra vázlatával lehetett. A legfőbb elvárás az volt, hogy a pályázók újszerűen és élvezetesen beszéljenek a tanulóknak az energiáról és az energiatudatosságról.

A díjátadón Dorkota Lajos hangsúlyozta, a MEKH feladata, hogy szabályozza és felügyelje az energiaszektor szereplőit, de fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalási szerepet is, ennek jegyében írták ki a pályázatot. Az április 23-i határidőre 39 pályázat érkezett. Az eredeti tervek szerint három díjazottat választottak volna ki a jelentkezők közül, de a beérkezett pályázatok száma és magas színvonala miatt végül négy győztest hirdettek – közölte a MEKH elnöke.

A díjazott energiakövetek 300 ezer forintos jutalmat nyertek el, valamint lehetőséget arra, hogy az oktatásban is kipróbálhassák magukat. A közeljövőben előadói tréningen vesznek majd részt, ahol segítenek nekik felkészülni, mert az ösztöndíj keretében idén szeptember és december között nyertes óraterveik alapján általános és középiskolákban órákat tartanak országszerte. A zsűriben a pályázatok szakmai tartalmának értékeléséről Grabner Péter, a MEKH elnökhelyettese, az oktatás-szakmai értékelésről Czippán Katalin környezeti nevelési és kommunikációs szakember gondoskodott. Hozzájuk csatlakozott harmadikként a társadalmi felelősségvállalási program mellé álló Cseh László olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó. A nyertesek: Csontos Csaba Péter, az ELTE TTK elsőéves, Gyulánszki Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves, Molnár Janka Sára, az ELTE elsőéves és Nagy Bence, az ELTE negyedéves hallgatója.