close
Engedélyezte a CEZ és a Severoceské doly fúzióját a cseh versenyhivatal
Egyéb - Szén

Engedélyezte a CEZ és a Severoceské doly fúzióját a cseh versenyhivatal

A cseh versenyhivatal pénteken kiadta az engedélyt a Cseh Energetikai Vállalat (CEZ) és a Severoceské doly bányaipari vállalat egyesülésére. A CEZ 9,046 milliárd koronáért megvette a bányaipari társaság 56 százalékos állami részesedését. Ezzel a legnagyobb cseh bányaipari cég részvényeinek több mint 92 százalékát ellenőrzi.Martin Pecina, a versenyhivatal elnöke szerint a CEZ fúziója a bányaipari céggel nem fogja sérteni a piaci konkurenciát az energia területén. A Severoceské doly 56 százalékos részvénycsomagja eddig az állami vagyonalap kezében volt.

“A két cég eddig is szorosan függött egymástól, így egyesülésük a piaci versenyhelyzetet nem érinti, de segíthet a kiadások optimálissá tételében” – indokolta a döntést Pecina.

A dél-morvaországi Brünnben székelő versenyhivatal szerint a fúziót már nem kell jóváhagyatni az Európai Bizottsággal, elegendő a nemzeti monopolellenes döntése.

A Severoceské doly a CEZ tulajdonában lévő hőerőművek legnagyobb barnaszén szállítója. Ugyanakkor az új helyzetben is lehetősége lesz arra, hogy a CEZ-en kívül más megrendelőknek is szállítson. A CEZ-nek a fúzió után szintén fennmaradt az a lehetősége, hogy más vállalatoktól is barnaszenet vásárolhasson.

“A CEZ egyik legjelentősebb beruházásáról van szó, amely biztos hátteret ad hőerőműveink üzemeltetéséhez” – mondta újságíróknak Ladislav Kríz, a cég szóvivője. Megerősítette, hogy a CEZ az észak-cseghországi régióban mintegy 100 milliárd nagyságrendű beruházásokat tervez.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.