close
Egy hiba miatt leállítják a krskói atomerőművet
Friss

Egy hiba miatt leállítják a krskói atomerőművet

Egy hibás szelep miatt leállítják pénteken a délnyugat-szlovéniai krskói atomerőművet – közölte erőművet működtető vállalat (NEK). Predrag Sirola, az atomerőmű műszaki igazgatója azt mondta, hogy a kora reggeli órákban működési hiba lépett fel az egyik vízgőzszelepnél, amely a kelleténél több párát engedett ki a szabadba erős hanghatások kíséretében. Miután valamelyest csökkent a reaktor teljesítménye, a szelep működése helyreállt ugyan.
Sirola elmondta, hogy vizsgálni fogják a hiba okát, de ehhez le kell állítani a reaktort, a szelepet pedig 270-ről 60 fokra kell lehűteni.  Az atomerőművet már a hét végén újraindítják.

Sirola szerint a meghibásodás nem jelentett veszélyt a környezetre.  A Westhinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és az ország energiafogyasztásának mintegy 40 százalékát adja. A közös szlovén-horvát tulajdonban lévő, 664 megawattos erőművet 1982-ben helyezték üzembe, és tavaly húsz évvel, 2043-ig hosszabbították meg működésének időtartamát.