A GE megújulóenergia üzletága 2016 utolsó háeom hónapjában igen erős teljesítményt mutatott fel, a megrendelések 32 százalékkal nőttek, csaknem 3,3 milliárd dollárra.
A szélenergia üzlet 48 százalékkal ugrott meg az előző év utolsó negyedében a cég közlése szerint. A cég összesen 1180 turbinára kapott megrendelést ebben az időszakban, az előző ávhez képest ez 43 százalékos emelkedés. Ha a megrendelt szélerőművi egységek együttes teljesítményét nézzük, akkor a növekedés 54 százalékos egy év alatt. Csaknem 300 millió dollár értékben kaptak felújítási megrendeléseket, míg az Alstom rendlésállománya ugyanebben az időszakban 290 millió dollárt tette ki, jellemzően a vízerőművi szektorból.
Az üzletág jövedelmezősége 29 százalékkal, 2,5 milliárdra nőtt. Az üzemi eredmény 163 millió dollár volt, az egy évvel korábbi 56 millióhoz képest, ami ugyancsak tekintélyes növekedést mutat. Különösen, ha fiogyelembe vesszük, hogy a GE alaptevékenységének jövedelmezősége ugyanebben a terminusban 8 százalékkal visszaesett.
A cég mindenesetre arra száímt, hogy a zöldenergia iparban 2017-ben is kétszámjegyű növekedést tudnak elérni.
A megújulók húzták az utolsó negyedévben a GE-t