close
Újabb szereplő a kínai e-mobilitás piacon
E-mobilitás - Egyéb

Újabb szereplő a kínai e-mobilitás piacon

Csaknem kétmilliárd dolláros beruházással építene elektromosautó-gyárat Kínában a Future Mobility Corp., amelynek alapító tulajdonosai között vannak többek között a BMW és a Nissan Motor korábbi vezetői. A cél, hogy 2020-ban piacra dobják az első modelljüket.

A gyárat Nanjingban tervezik felépíteni, erre vonatkozóan megállapodást kötötte a Kína keleti részén fekvő várossal – ezt Daniel Kirchert, a cég vezérigazgatója, és egyben egyik alapítója erősítette meg a Bloombergnek. Indulásként évi 150 ezer jármű gyártására lesz alkalmas az üzem, de viszonylag gyorsan ennek a duplájára szeretnék növelni a kapacitást. A Future Mobility első elekrtromos autója egy középkategóriás jármű lesz, valahol 300 ezer yuan körüli áron árulta el a vezérigazgató.

A startup vállalkozások az elektromobiulitás fejlesztésében Kínában komoly támogatsát élveznek – emlékeztetnek elemzők a hírrel kapcsolatosan. Nyolc társaság kapott eddig zöld utat és ezzel a kormány támogatását az elektromos járműgyártás területén. A Future Mobility megkezdte a tárgyalásokat a szükséges engedélyekről a kínai hatóságokkal.