close
Az orosz gázzal elkerülnék Ukrajnát
Egyéb - Gáz

Az orosz gázzal elkerülnék Ukrajnát

A lengyel PGNiP is csatlakozott az Oroszországból induló, és Nyugat-Európa felé tartó, Ukrajnát elkerülő gázvezeték-hálózat kiépítésére szerveződött nemzetközi konzorciumhoz, amelyben a Gazprom, a Gaz de France, az Italian Snam, a German Ruhrgas és a Wintershall pertnerei – jelentette az Oil&Gas Journal.
A társaság három lehetséges nyomvonal-tervet készített, ezek közül a legrövidebbet (és egyben leggazdaságosabbat), a lengyelországi Lublint északról elkerülőt szorgalmazzák, a lengyelek azonban ellenzik ezt a javaslatot, mivel a vezeték nemzeti parkokat és védett erdőket is érintene.

A másik elképzelés (melynek két változata is van), nyugatról érintené Lublint, és követné a már meglévő lengyel vezetékhálózat nyomvonalát. Az első változat – Belarus-Jaslo-Cisna-Velke Kapusany -, a második pedig a Brest-Jaslo-Novy Sacz-Velke Kapusany nyomvonalon haladna. Egy újabb változat pedig a szlovák-cseh határ mentén most is meglévő vezeték mellé fektetne újabbat. Utóbbit a lengyelek támogatják, a konzorcium viszont ellenzi.

Az előzetes megvalósíthatósági tanulmány április közepére készül el. A nyomvonal kérdésében a döntést a gazdaságossági és technikai lehetőségek figyelembevételével hozzák meg a konzorcium tagjai.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.