close
Regionális LPG-terminál Dunaalmáson
Egyéb - Gáz

Regionális LPG-terminál Dunaalmáson

A következő három évben, összesen több milliárd forintos beruházással mintegy 60 ezer tonnás kapacitású LPG-, azaz folyékonypropángáz-tárolót, illetve regionális logisztikai központot alakít ki Dunaalmáson a Közép-európai Gázterminál (KEG) Rt. — tájékoztatta a Világgazdaságot Steier József vezérigazgató. Arra számítanak, a következő években az LPG-igény ismét felfut a régióban – írja szerdai számában a Világgazdaság.
A Dunaalmáson tervezett logisztikai központot három lépésben alakítják ki. Az idén elkészül a vasúti lefejtő, jövőre és 2003-ban a folyami kikötőt és a tározó első, 16 ezer köbméteres szakaszát készítik el, s 2004-ben bővítik ennek kapacitását 50 ezer tonnás föld alatti kavernával — mondta el érdeklődésünkre Steier József.

A központ várhatóan 2006-tól működhet teljes kapacitással. A vezérigazgató szerint a térségben egyedülálló folyami kikötővel rendelkező logisztikai központ szolgáltatásai iránt a magyar nagykereskedők mellett többek között az osztrák Flaga is érdeklődik.

A KEG Rt. az autógázrendszer-integrátorként ismertté vált Globimpex Kft. alapjain jött létre, majd attól különvált. Az 1993-ban rendeletileg létrehozott autógázpiacon történt változások kényszerítették tulajdonképpen arra a társaságot, hogy az LPG-hez, illetve annak felhasználásához kapcsolódó szolgáltatásokkal bővítse tevékenységi körét.

Az első lépés a személygépkocsik átalakítása volt, a gázárak emelkedése miatt azonban 1995-ben megtorpant a piac. Sok, komoly tőkeerővel bíró társaság is tönkrement akkoriban — jegyzi meg Steier József, hozzátéve, hogy a Globimpexet az mentette meg, hogy az ipari felhasználók felé nyitott. Ekkoriban kezdtek a targoncagázzal, illetve az ipari targoncák átépítésével foglalkozni, olyan nagy cégek megbízásából, mint például a Coca-Cola, a TVK, a Dreher.

A targoncák mellett a flottákat célozták meg, s ezt a területet továbbra is fontosnak tartják. Arra számítanak, hogy a rendőrség mellett más szervezetek is felismerik az autógázban rejlő takarékossági lehetőséget, s ez komoly lökést adhat a gépkocsik átalakítására szakosodott műhelyeknek éppúgy, mint az autógáz-forgalmazóknak. Előbbiekből legalább kétszáz van Magyarországon. LPG-nagykereskedelemmel viszont csak öt nagy cég, a Mol Rt., a Prímagáz, a Shell Gas, a Total Hungária Kft. és a Thermofarm foglalkozik. A kiskereskedelmi piacon már nagyobb a tülekedés, ott 300 társaság igyekszik megélni.

A KEG Rt. vezérigazgatójának számításai szerint a magyarországi járműpark 10 százaléka, azaz úgy 300 ezer autó állhat át 2005-ig gázüzeműre. A piac, azaz a legális piac növekedési ütemét jelzi, hogy miközben 1999-ben még csak 4 ezer tonna volt az éves autógázforgalom, addig ebben az évben már 50 ezer tonnával számolnak a forgalmazók. Az éves LPG-fogyasztás egyébként jelenleg 260-270 ezer tonna környékén mozog, ami az autógáz-felhasználás bővülésével értelemszerűen ugyancsak növekedni fog. Az utóbbi években egyébként — mondja Steier József — már nem csak a régi, nagyfogyasztású, keleti gyártmányú kocsikat alakíttatják át, hanem megjelentek a nyugati gyártmányú, nagyobb teljesítményű autók is.

Az országban jelenleg 300 autógáztöltő állomás üzemel, de ebben az évben is legalább 50-100 épül. Félszáz kivitelezése már folyik, s legalább ennyi tervéről hallani. Egy-egy ilyen állomás építése 5-6 millió forintba kerül, s a forgalom növekedése miatt egyre több helyen 10-25 köbméteres tartályokat telepítenek.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.