close
A Mol több száz dolgozója kerülhet utcára
Egyéb - Olaj

A Mol több száz dolgozója kerülhet utcára

Értesülésünk szerint a Mol Rt. arra készül, hogy megszünteti a kőolaj-feldolgozást tiszaújvárosi és zalaegerszegi üzemében. Az elképzelések szerint az olajipari részvénytársaság a százhalombattai kőolaj-finomítóban összpontosítja a feldolgozást. A racionalizálási programban érintett több száz dolgozó attól tart, hogy elveszíti munkahelyét – írja keddi számában a Népszabadság.
Mint az olajipari szakszervezet egyik vezetője lapunknak elmondta: a Mol képviselői azt ígérték ugyan a szakembereknek, hogy nem kerülnek az utcára, a százhalombattai maradékfeldolgozó üzemben megtalálhatják számításukat, ezt az ajánlatot azonban nem tudják elfogadni. Az érdekvédő szerint a Tiszaújvárosi Kőolaj-finomító (Tifo) ügye is példa arra, hogy míg egyes európai uniós tagországok az újonnan belépő államokból elinduló munkaerő-áradattól tartanak, országon belül sem megoldható a munkavállalók mobilizálása. Az áttelepülésnek ez esetben is az az oka, hogy az elmaradott borsodi térségben nem értékesíthetők a lakások olyan áron, amiből Százhalombattán vagy a környékén megfelelő színvonalú otthont teremthetnének. A többségében 40-50 éves szakmunkások nem szeretnének elszakadni családjuktól, hogy esetleg bérelt lakásban éljenek, az ingázást pedig a 230 kilométernyi távolság miatt sem vállalhatják.

Molnár István, a Mol Rt. igazgatója megerősítette, hogy tevékenységüket folyamatosan felülvizsgálják, és megszüntetik a társaság versenyképességének javítását gátló munkafolyamatokat. Ennek jegyében racionalizálják a két kőolaj-feldolgozót. Százhalombattán úgynevezett késleltetett kokszolóüzemet hoznak létre, ahol alkalmazzák a szakembereket. Az áttelepüléshez a Mol anyagi hátteret biztosít: lakásbérlés esetén hozzájárul a költségek finanszírozásához, és hitelkonstrukciót kínál a lakásvásárláshoz. Az igazgató azt mondta: aki nem vállalja a költözést, annak számolnia kell azzal, hogy elveszíti munkahelyét.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.