close
Öten érdeklődnek a Mol gázüzletága iránt
Egyéb - Olaj

Öten érdeklődnek a Mol gázüzletága iránt

Öt vállalat érdeklődik a Mol Rt. földgázüzletágának megvásárlása iránt – mondta tegnap Londonban a magyar olaj- és gázipari csoport pénzügyi igazgatója, Michel-Marc Delcommune, aki egy iparági konferencián vett részt – jelentette a Népszabaság Online.
A Dow Jonesnak adott nyilatkozatában közölte: az érdeklődők között akadnak olyan cégek is, amelyek már jelen vannak a magyarországi földgázelosztási piacon. Az igazgató szerint a külföldi befektetőket különösen a Mol tárolói érdeklik, mivel ezek lehetővé tennék a földgáz nyári tárolását és téli értékesítését, amikor a nyugat-európai kereslet tetőzik. A Dow Jones ugyanakkor idézi az osztrák RZB Bank egy minapi állásfoglalását, miszerint a veszteséges gázüzletág eladása nem lesz könnyű, mivel a lehetséges befektetők először a kormány gázpiaci és árpolitikai stratégiájára lennének kíváncsiak, s “ilyen stratégia véleményünk szerint jelenleg nem létezik”.

A Mol a szlovák Slovnafttal – amelynek részvényese – benzinkúthálózat kiépítését tervezi Dél-Lengyelországban – írta tegnap a Puls Biznesu című lengyel szaklap. 2005-ig mintegy 80 benzinkutat állítanának fel a Wroclawtól Rzeszówig terjedő sávban.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.