Fenntarthatóvá tenné Brüsszel a bioüzemanyag-piacot

Fenntarthatóvá tenné Brüsszel a bioüzemanyag-piacot

Egy tanúsítási rendszer kidolgozására szólította fel az Európai Bizottság a tagállamok kormányait, hogy biztosítsa a bioüzemanyagok részrányának növelését – fenntartható keretek között. Elveszti bioüzemanyag státuszát például az a biodízel, amelynek az alapanyagául szolgáló pálmát természetes erdő helyére ültették. Az unió mindenképpen importra szorul majd bioüzemanyagokból, így joggal vetődik fel a kérdés, hogyan lesz képes Brüsszel ellenőrizni mondjuk Brazíliában vagy Argentínában a valódi termelési körülményeket. A kezdeményezés vélhetően nem hoz végleges megoldást, és egyre erősebbek lesznek a bioüzemanyagok elleni hangok.

Sokszor halljuk azt az érvet, hogy semmi értelme a biológiai eljárásokkal készített üzemanyagoknak, ha az alapanyagnövények termőterület-igénye miatt például Brazíliában az esőerdők helyére telepítik az új cukornádültetvényeket. Ez ebben a formában persze egy kicsit sarkos vélemény, ám valóban megvan annak a veszélye, hogy a bioüzemanyagok alapanyagigénye miatt nagy területű monokultúrák alakulnak ki a termőföldeken, csökkentve a biológiai sokszínűséget.

Az Európai Unió azt szeretné elérni, hogy 2020-ra a közösség energiaszükségletének húsz százalékát megújuló forrásokból nyerje, s ez értelemszerűen magával hozza a „zöldüzemanyagok” részarányának növekedését. A jelenlegi 5,4 százalékos szintről tíz éven belül 10 százalékosra kellene feltornászni a biodízel és a bioetnaol részarányát a teljes üzemanyag-kínálaton belül. Ezt a növekedést kellene szinkronba hozni a környezetvédelem elvével. A Bizottság olyan szabályozást vár, amely garantálja, hogy az EU-ban gyártott és oda importált bioüzemanyagok ne károsítsák a környezetet. A bizottsági dokumentum elmagyarázza, hogy mit kell tennie az ágazatnak, a kormányoknak és a civil szervezeteknek, hogy az általuk használt bioüzemanyag fenntartható besorolást kapjon. Jó példa a készülő szabályozásra, hogy egy brazil cukornádtermesztőnek igazolnia kell majd, hogy az általa használt területen 2008 januárja után nem irtott ki trópusi erdőt, ugyanakkor a termelőknek, kereskedőknek és importőröknek szintén igazolniuk kell számos gazdálkodáshoz, termeléshez, szállításhoz és forgalmazáshoz kapcsolódó kritériumot. Végső soron a fenntarthatóság igazolásának terhe azokat a nagyvállalatokat fogja érinteni, akik a bioüzemanyagokat importálják.

Az EU vezetőinek anyaga azt is meghatározza, hogy mely területeket nem kellene használni bioüzemanyagok előállításához. Ilyenek a természetes erdők, védett területek, tőzeges, lápos területek, valamint változatos élővilággal rendelkező területek. Az EU kifejezett kérése az is, hogy az erdőket tilos legyen pálmaolaj ültetvényekké változtatni, és kinyilvánítja, hogy az ilyen termelési láncból származó bioüzemanyagok nem teljesítik az EU fenntarthatósági követelményeit.

Ha az EU teljes üzemanyagigényét agrárforrásból akarnánk kielégíteni, a közösség jelenlegi, éves gabonatermésének kétszeresét kellene etanol, s a teljes repce-, illetve napraforgótermés huszonötszörösét biodízel termelésre használni. Ezt nyilvánvalóan képtelenség elérni, de még a kitűzött tíz százalékos részarány is megköveteli további 16–17 millió hektár szántó felhasználását. Ám ez az óriási terület is csak akkor elegendő, ha a teljes bioüzemanyag-igény húsz százalékát importálja a közösség, és saját termelésének harminc százalékát már második generációs technológiával (mezőgazdasági és erdészeti hulladékokat, például kukoricaszárat, szalmát is feldolgozni képes finomítókban) állítja elő.

Udovecz Gábor, a Kaposvári Egyetem professzora szerint elviselhetetlen árnyomás alá helyezné az élelmiszerpiacot, ha az EU önerőből próbálná elérni a tíz százalékos részarányt, így mindenképpen importra szorulunk. Ennek hatása személyes tapasztalatai szerint már most érződik Brazíliában és Argentínában, ahol az eddig legelőként használt területeket sorra törik fel cukornád- és szójaültetvények számára. Ez a folyamat a térség marhaexportjának visszaesésén keresztül is érzékelhető. Véleménye szerint a csak a második generációs technológiák elterjedése mellett válik problémamentessé a bioüzemanyagok részarányának növelése.

Teljes zsákutcának tartják a bioüzemanyag-programot a zöldek. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport munkatársa szerint Brüsszel követelhet tanúsítványt, erősen kétséges viszont, hogy ellenőrizni is tudja-e az abban foglaltakat. A Munkacsport álláspontja szerint nem is beszélhetünk bio-, csak agrárüzemanyagokról, s helyettük inkább az energiahatékonyságra kellene fektetni a hangsúlyt. Mint mondta, a biodízel egyre nagyobb részét állítják elő génmódosított repcenövényből, ez pedig veszélyeket hordozhat magában. Szerinte a második generációs technológiák elterjedésének is vannak kockázatai, kérdés ugyanis, hogy ha feldolgozzák az eddig jobbára a szántón maradó mezőgazdasági hulladékokat, hogyan kerül vissza a következő évi terméshez szükséges tápanyag a termőföldbe.

Egyelőre nem tudni, hogy a bioüzemanyagok tanúsítási rendszere életbe lép-e, s ha igen, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Az azonban látványos, hogy a közvélemény kezd elfordulni a zöldüzemanyagoktól. A Föld Barátai nemzetközi szervezet új tanulmánya szerint Brüsszelnek minél előbb felül kell vizsgálnia irányelveit, mert a bioüzemanyag-igények kielégítése miatt már Afrikában is megjelentek az európai befektetők, ami komoly feszültségek forrása lehet. A jelentés szerint 11 afrikai országban már 5 millió hektáron termelnek bioetalon és biodízel alapanyagot zömmel európai vállalatok, miközben a helybeliek élelmiszertermelő beruházásokat tartanának szükségesnek.