close
Elszigetelt az amerikai földgázpiac
Egyéb - Gáz

Elszigetelt az amerikai földgázpiac

A tengerentúli gázipari társaságok negyedévének extraprofitjáról érkeznek hírek. A villamosenergia-ipar gázigényének növekedése mégsem okozhat olyan mértékű földgázár-emelkedést ebben az évtizedben, amilyennek Kaliforniában, illetve az Egyesült Államokban tanúi vagyunk — mondták a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.
Miközben a Kaliforniában érdekelt áramszolgáltató társaságok több milliárd dolláros veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni az államot sújtó – és úgy tűnik, elhúzódó – energiaválság miatt, az áram-, illetve földgáztermelők miden várakozást felülmúló nyereséget tesznek zsebre – derül ki a gazdasági lap helyzetelemzéséből, amely emlékeztet, hogy a hét eleji hírek szerint az Occidental például 88 százalékkal növelte profitját az év első három hónapjában.

A Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint nem kell attól tartani, hogy a tengerentúli áremelkedés “begyűrűzik” Európába. Ennek egyik oka, hogy az európai gázárakat alapvetően hosszú távú szerződések szabják meg, másrészt, míg az amerikai államban az erőművi kapacitások több mint 50 százaléka gázra épült, Európában összességében 12-15 százalék lehet ez az arány. A lap beszámolója szerint, a gázerőművek nyilvánvaló terjedése ellenére sem várható ebben az évtizedben Európában olyan mértékű villamosipari gázigény-növekedés, amely jelentősebb, az Amerikában tapasztalható mértékű áremelkedéshez vezetne.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.