close
Egymilliméteres repedés okozta a gázrobbanást?
Egyéb - Gáz

Egymilliméteres repedés okozta a gázrobbanást?

A novoszibirszki térségben januárban bekövetkezett gázvezeték robbanás szakértők szerint egy olyan – egymilliméteres – repedés miatt történt, amely feltehetően már eredetileg is megvolt a tíz évvel ezelőtt lefektetett cső érintett darabján – közölte Gennagyij Zubov, a térség kormányzója a RIA hírügynökséggel.
A Szurgut-Omszk-Novoszibirszk-Kuzbassz gázvezeték robbanásakor magasba csapott mintegy száz méteres lángokat 15-20 kilométeres körzetből látni lehetett. A katasztrófa miatt a környező régiók vállalatainak nagy része kénytelen volt más energiahordozó használatára átállni. A lángokat két nap alatt oltották el, a keletkezett kár nagyságát közel 87 ezer dollárra becsülik. A bűnügyi vizsgálatot lezárták, mert senki nem sérült meg.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.