Csak a bizonytalanság biztos

Csak a bizonytalanság biztos

Minden korĂĄbbit felĂźlmĂşlĂł bizonytalansĂĄg tapasztalhatĂł a vilĂĄg energiakĂŠrdĂŠseit illetően – Ă­gy summĂĄzhatĂł a NemzetkĂśzi EnergiaĂźgynĂśksĂŠg legĂşjabb kitekintĂŠse. LegalĂĄbbis az ĂŠvente elkĂŠszĂ­tett hosszĂştĂĄvĂş kitekintĂŠs (World Energy Outlook) 2010-es kiadĂĄsa bevallottan a jĂśvő bizonytalansĂĄgĂĄval szĂĄmol. A szervezet ugyanakkor hosszabb tĂĄvon masszĂ­v olajĂĄremelkedĂŠst valĂłszĂ­nĹąsĂ­t, ĂŠs tĂśbb vĂĄllalati előrejelzĂŠssedl Ăśsszecsengően a fĂśldgĂĄzfelhasznĂĄlĂĄs jelentős felfutĂĄsĂĄt vĂĄrja, elsősorban az ĂĄzsiai kereslet megugrĂĄsĂĄval ĂśsszefĂźggĂŠsben.

Az OECD szakosított szervezeteként működő Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) immár tizenhetedik éve adja ki évente a világ energiahelyzetéről szóló kitekintést. Szokás szerint a londoni bemutatót követően világkörüli turnén ismertetik a szervezet képviselői a kiadványt. Amint hírt adtunk róla, a road-show keretében múlt pénteken járt Budapesten Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdásza.

A dokumentum a maga műfajában a szakmailag legtekintélyesebbek közé tartozik, terjedelme is tiszteletet parancsoló, hiszen a 71 oldalas 1993-as kiadás több mint tízszeresét teszi ki idén már az elemzés. Lássuk a fontosabb előrejelzéseket, javaslatokat. 2035-ben 135 dollár lesz a hordónkénti világpiaci olajár, és az Európai Unióban 42 dollárba kerül majd a széndioxid kibocsátási egysége. Mármint az úgynevezett „jelenlegi politika” szcenárió szerint, amely azt tételezi fel, hogy a világ kormányai pusztán az eddig formálisan elfogadott megállapodásokat, illetve klímavédelmi kötelezettségvállalásaikat teljesítik. Ez lényegében megegyezik a tavalyi kitekintés során használt referencia forgatókönyvvel.

Emlékeztetőül: tavaly, a koppenhágai klímacsúcs előtt hozta nyilvánosságra akkori kiadványában az IEA az elhíresült 450-es forgatókönyvet, amely agresszív politikai szándékokat irányzott elő a globális hőmérséklet emelkedés 2 Celsius fokban történő maximalizálása érdekében, s ezt ütköztette az alapforgatókönyvvel. A 450-es forgatókönyv a koppenhágai kudarc nyomán gyakorlatilag meghiúsultnak tekinthető, mindenesetre a 2010-es kitekintés tartalmazza harmadik szcenárióként.

A tavalyi alapforgatókönyv tehát az idei „jelenlegi politika” forgatókönyv, ehhez képest a második szcenárió az előzőnél optimistább, de a 450-es verziónál jóval visszafogottabb „új politika” elnevezésű szcenárió. Kiinduló feltevése, hogy a világ államai óvatosan, de elszántan valóra váltják eddigi ígéreteiket és terveiket, még ha ezek nincsenek is jelenleg kőbe vésve. Az „új politika” ilyen módon egyfajta értékelési benchmark-nak tekinthető a dolgok jelenlegi alakulását illetően, másrészt jelzi, hogy jelentősen másképpen is alakulhat a jövő.

Ugyanis az „új politika” szerint csak 113 dollár lesz a hordónkénti nyersolajár huszonöt év múlva, igaz, cserébe az OECD országokban 50 dollárba kell kerülnie a tonnánkénti széndioxid kibocsátásnak. Ebben az esetben a világ primer energiahordozó fogyasztása – valamelyest elmaradva az alapvonali számítástól – csak 36%-al növekszik majd 2035-re, és a lényegében jelenlegi szintjén maradó OECD fogyasztás a mostani 44% helyett már csak 33%-ot képvisel majd a világ összes fogyasztásából. A növekmény több mint 90%-t tehát a fejlődő világ adja, egyharmadát Kína egymaga.

Visszatér az örökzöld kérdés, hogy hol is vannak a fogyasztás bővülésének forrásai. Ami a nyersolajat illeti, a Nemzetközi Energiaügynökség fenntartja optimizmusát a hosszútávú ellátást illetően. Meglátásuk szerint nagyjából egy tucat ország képes növelni a kitermelést. Az igények fedezésének záloga Szaúd-Arábia és Irak, amelyek ötmillió, illetve négy és fél millió hordóval képesek majd növelni a napi termelésüket 2035-re. Másfél millió hordó feletti napi többletet valószínűsítenek Brazília, Kazahsztán, Kanada és Venezuela esetében. Ezek alapján összejön a napi 96 millió hordóra becsült fogyasztás forrása, feltéve, hogy valóra válnak az „új politika” intézkedései.

Vigyázzunk azonban, mert van még egy igen lényeges feltevés a nyersolajellátás jövőjében. Ez pedig az, hogy – a nem-konvencionális olajtermelés és a gázkondenzátumok mennyiségének növelése mellett egyrészt a fejlesztésre váró mezők, másrészt a még fel nem fedezett előfordulások hozama fedezi majd a ma termelő mezők rohamosan csökkenő mennyiségét. Amint arra jó néhány környezetvédő nagy örömmel rámutatott, a kitekintés grafikonjaiból feketén-fehéren kiderül, hogy 2015-től egyértelműen a jelenlegi kutak termelésének erős visszaesésével kell számolni, vagyis az olajtetőzéssel kalkulál az IEA. Ezt az ügynökség nem is tagadja, a vízválasztó ott van, hogy a olajtetőzés ortodox hívei szkeptikusak az újonnan felfedezendő mezőket illetően, a kitekintés pedig magabiztosan számol a jelzett potenciális forrásokkal. Mindenesetre az olcsó olaj korszaka véget ért, szögezi le ismételten a kitekintés, ám az „új politika” alacsonyabb szinten tarthatja az árnövekedést.

Az olaj töretlen diadalmenete mellett a földgáz aranykorát vetíti előre az ügynökség. A földgáznak kulcsszerepe lesz az energiaigények fedezésében, ennek megfelelően a fogyasztás 44%-al emelkedik várhatóan, főleg Kína és a Közel-Kelet jóvoltából. Az igénynövekedés 35%-át fedezik majd a nem-konvencionális földgázforrások, amelyek közül az idő előrehaladtával egyre többet találhatunk az USÁ-n kívül. A jelenleg tapasztalható gázbőség hamarosan tetőzik ugyan, de csak lassan fog erodálódni a túlkínálat, az így előálló helyzet az exportőröket jó eséllyel az olajár indexálástól való elállás felé nyomja majd. Az alacsony árak ösztönzik a keresletet, ez pedig a megújuló források és a szénbázis kiszorításához vezethet az áramtermelésben.

Mindent egybevetve 2035-ben az optimista változat szerint 74%-ra zsugorodik a fosszilis források részaránya a közelmúltban mért 81%-ról. Ebben persze jelentős szerepet játszik az a körülmény, hogy Kína a következő 25 évben nagyjából 600 ezer megawatt széntüzelésű beépített erőművi kapacitást létesít majd,
Látni kell persze az érem másik oldalát is. Kína meghétszerezni készül a megújuló forrásainak hasznosítását, s ezzel vezető ereje lesz annak a folyamatnak, amelyben a mai 19%-ról 32%-ra nő a globális villamosenergia-termelés megújuló bázisának részesedése. Kína tehát az említett szenes erőművek mellett 85 ezer megawatt fotovoltaikus kapacitást is létesít, továbbá 335 ezer megawatt teljesítőképességű országos szélerőműparkban gondolkodik, és tervez még 105 ezer megawatt atomerőművi kapacitást is, nem beszélve nyolc és fél millió hibrid gépjárműről.

Ennek azonban komoly ára is van, napjaink 57 milliárd dolláros támogatásának 2035-re világszinten közel 210 milliárd dollárra kell felhíznia, hogy a bioüzemanyagok és a megújuló alapú áramtermelés támogatását fedezze. Az olajár növekedése és a beruházások csökkenő költségei járulhatnak hozzá a kormányzati elszántsághoz ezen a területen.

A fenti számok és állítások ebben a formában akár sarkosnak is tűnhetnek, de ne feledjük, forgatókönyvekről van szó, amelyek irányokat jeleznek és viszonyítási alapokat kínálnak, jóllehet bevallottan az ösztönzés céljával.

A Nemzetközi Energiaügynökség nem rejti azt sem véka alá, hogy keresi a válaszokat vaskos kitekintésében a fő kérdésekre. A válság elmúlni látszik, de tartós lesz-e a gazdasági fellendülés? Mit jelent az olajárak alakulására nézve az árérzékenység csökkenése? Teljesülnek-e vajon a Koppenhágai Egyezmény és a G-20 csoport megállapodásaiban előirányzott reformok? Láthatóan alakító szerepűk lesz a fejlődő országoknak, de politikájuk merre mutat majd?

TĂśbb a kĂŠrdĂŠs, mint a vĂĄlasz, s nĂŠmelyik vĂĄlasz is talĂĄn tĂśbb Ăşj kĂŠrdĂŠst vet fel, mint amennyit tisztĂĄz. Nincs mĂĄs hĂĄtra, nĂŠzzĂźnk bĂĄtran szembe a borĂ­tĂŠkolt bizonytalansĂĄggal.