A 650 ezer magyarországi távfűtéses lakások alig egy-két ezreléke vált le a központi hőszolgáltató rendszerekről – áll a Világgazdaság hétfői Energiavilág című mellékletében.
Szakemberek szerint a “szakadár” fogyasztók pillanatnyi előnyért mondanak le a hosszú távú biztonságról, nyakukba véve az önálló fűtési rendszer fenntartásával, üzemeltetésével járó gondokat. A nagyobb településeken, ahol felkészültebbek a szolgáltatók és az önkormányzatok is felelősebben gondolkodnak, kisebb a távhőszolgáltató rendszerek széthullásának esélye.
A távhőszolgáltatás az EU-tagországok többségében Magyarországhoz hasonlóan nonprofit vállalkozás, verseny legfeljebb a hőtermelésben alakulhat ki, ami nálunk sem várható másként – véli Garbai László, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára. Nyilvánvaló, hogy vezetékes szolgáltatásról lévén szó, természetes monopólium is egyben, így a verseny csak szabályozott, ellenőrzött formában képzelhető el.
A hőtermelésben viszont megkezdődött a tüzelőanyagok versenye. Számos hőszolgáltató adott területet vállalkozóknak kogenerációs, vagyis hő- és villamosenergia-termelésre alkalmas gázturbinák telepítésére. Az áramot a befektető szabadon értékesítheti, sőt az uniós gyakorlatnak megfelelően erre az MVM Rt.-nek átvételi kötelezettsége van. A hőszolgáltató a korábbinál olcsóbb hőenergiát vár a termelőtől, s földgázalapon ez ma biztosítható.
Minden bizonnyal földgázbázison cserélődnek le a jelenlegi, korszerűtlen szenes fűtőerőművek. Kazincbarcika és Tiszaújváros esetében az Elmű Rt. és az Émász Rt. közös tulajdonában álló Sinergy Kft. nyerte a városok által meghirdetett pályázatot a fűtőmű cseréjére. Pécsen várhatóan ugyancsak földgáztüzelésre vált a Pécsi Erőmű Rt., s hasonló megoldás körvonalazódik Ajkán is.
Ám – a szakemberek szerint – kül- és belföldön a következő két-három évben felértékelődhet a szén, ha széles körben elterjednek a korszerű szenes technológiák.
A távfűtéses lakások 40-45 százalékában már mérés szerinti elszámolás alapján fizetnek a lakók. Ez 2003 júliusától lesz kötelező, vagyis két fűtési szezonban maradhat fenn az átalánydíj. Az átállás alapvetően önkormányzati döntéstől függ, s miután a mérés szerinti elszámolás során a jobb hőszigetelésű, korszerűbb lakások tulajdonosai kevesebbet, míg az öregebb, elavult épületekben lakók óhatatlanul többet kell hogy fizessenek a korábbinál, ezért tulajdonképpen helyi politikai kérdésről van szó. Egyes városokban kötelezővé tették, máshol a lakóközösségekre bízták a döntést, és vannak, ahol kivárnak.
A távhőszolgáltatás Magyarországon nagyjából feleannyiba kerül, mint az unióban, csakhogy a fizetések az ottani nagyjából tizedét teszik ki. Miközben – például – Dániában a családi költségvetésk 5-6 százalékát emésztik fel az energiaköltségek – a villanyszámla, a távfűtés, az üzemanyagok –, addig nálunk a 25-30 százalékát.
Alapvetően pillanatnyi előnyökért adták és adják fel a távhőszolgáltatással járó előnyöket azokon a kistelepüléseken – többek között Lábatlanban, Balassagyarmaton –, ahol a központos hőellátó rendszerről levált lépcsőházak, épületek egyéni rendszereket építtetnek ki. Az Ipoly-parti városban miközben folyt a városi hőszolgáltató rendszer koncessziós pályázata, a kisebb cégek gyakorlatilag feldarabolták a piacot. Az eredményhirdetésre a fogyasztók alig harminc százaléka maradt. Becslések szerint mintegy 60-70 millió forintot fektetnek be a lakók az egyéni rendszerek kiépítésére, miközben a hőszolgáltató rendszer üzemeltetésére ajánlatot adó vállalkozások bő százmilliót költöttek volna a hálózat és a hőtermelés korszerűsítésére, és a fogyasztóknak legalább 10-15 százalékkal kevesebbet kellett volna fizetniük.
Bontakozó verseny a hőtermelésben
A 650 ezer magyarországi távfűtéses lakások alig egy-két ezreléke vált le a központi hőszolgáltató rendszerekről – áll a Világgazdaság hétfői Energiavilág című mellékletében.
Szakemberek szerint a “szakadár” fogyasztók pillanatnyi előnyért mondanak le a hosszú távú biztonságról, nyakukba véve az önálló fűtési rendszer fenntartásával, üzemeltetésével járó gondokat. A nagyobb településeken, ahol felkészültebbek a szolgáltatók és az önkormányzatok is felelősebben gondolkodnak, kisebb a távhőszolgáltató rendszerek széthullásának esélye.
A távhőszolgáltatás az EU-tagországok többségében Magyarországhoz hasonlóan nonprofit vállalkozás, verseny legfeljebb a hőtermelésben alakulhat ki, ami nálunk sem várható másként – véli Garbai László, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára. Nyilvánvaló, hogy vezetékes szolgáltatásról lévén szó, természetes monopólium is egyben, így a verseny csak szabályozott, ellenőrzött formában képzelhető el.
A hőtermelésben viszont megkezdődött a tüzelőanyagok versenye. Számos hőszolgáltató adott területet vállalkozóknak kogenerációs, vagyis hő- és villamosenergia-termelésre alkalmas gázturbinák telepítésére. Az áramot a befektető szabadon értékesítheti, sőt az uniós gyakorlatnak megfelelően erre az MVM Rt.-nek átvételi kötelezettsége van. A hőszolgáltató a korábbinál olcsóbb hőenergiát vár a termelőtől, s földgázalapon ez ma biztosítható.
Minden bizonnyal földgázbázison cserélődnek le a jelenlegi, korszerűtlen szenes fűtőerőművek. Kazincbarcika és Tiszaújváros esetében az Elmű Rt. és az Émász Rt. közös tulajdonában álló Sinergy Kft. nyerte a városok által meghirdetett pályázatot a fűtőmű cseréjére. Pécsen várhatóan ugyancsak földgáztüzelésre vált a Pécsi Erőmű Rt., s hasonló megoldás körvonalazódik Ajkán is.
Ám – a szakemberek szerint – kül- és belföldön a következő két-három évben felértékelődhet a szén, ha széles körben elterjednek a korszerű szenes technológiák.
A távfűtéses lakások 40-45 százalékában már mérés szerinti elszámolás alapján fizetnek a lakók. Ez 2003 júliusától lesz kötelező, vagyis két fűtési szezonban maradhat fenn az átalánydíj. Az átállás alapvetően önkormányzati döntéstől függ, s miután a mérés szerinti elszámolás során a jobb hőszigetelésű, korszerűbb lakások tulajdonosai kevesebbet, míg az öregebb, elavult épületekben lakók óhatatlanul többet kell hogy fizessenek a korábbinál, ezért tulajdonképpen helyi politikai kérdésről van szó. Egyes városokban kötelezővé tették, máshol a lakóközösségekre bízták a döntést, és vannak, ahol kivárnak.
A távhőszolgáltatás Magyarországon nagyjából feleannyiba kerül, mint az unióban, csakhogy a fizetések az ottani nagyjából tizedét teszik ki. Miközben – például – Dániában a családi költségvetésk 5-6 százalékát emésztik fel az energiaköltségek – a villanyszámla, a távfűtés, az üzemanyagok –, addig nálunk a 25-30 százalékát.
Alapvetően pillanatnyi előnyökért adták és adják fel a távhőszolgáltatással járó előnyöket azokon a kistelepüléseken – többek között Lábatlanban, Balassagyarmaton –, ahol a központos hőellátó rendszerről levált lépcsőházak, épületek egyéni rendszereket építtetnek ki. Az Ipoly-parti városban miközben folyt a városi hőszolgáltató rendszer koncessziós pályázata, a kisebb cégek gyakorlatilag feldarabolták a piacot. Az eredményhirdetésre a fogyasztók alig harminc százaléka maradt. Becslések szerint mintegy 60-70 millió forintot fektetnek be a lakók az egyéni rendszerek kiépítésére, miközben a hőszolgáltató rendszer üzemeltetésére ajánlatot adó vállalkozások bő százmilliót költöttek volna a hálózat és a hőtermelés korszerűsítésére, és a fogyasztóknak legalább 10-15 százalékkal kevesebbet kellett volna fizetniük.
