close
Beindul a kamcsatkai geotermikus erőmű
Áram - Egyéb - Megújuló

Beindul a kamcsatkai geotermikus erőmű

A jövő héten munkába áll a Kamcsatka-félszigeten a Mutnovszkaja geotermikus erőmő első egysége – tudósít a CNN. Ez lesz Oroszország első olyan erőműve, amely a föld energiáját felhasználva állít elő elektromos áramot. Az első “adagot”, mintegy 25 megawattot a jövő héten, december 20-án termeli majd az erőműAz erőmű fő épülete és a kiszolgáló egységek azonban már most is készen állnak a munkára, míg az első turbina elhelyezésének munkálatai jelenleg 85 százalékos készenlétben állnak.

Az erőmő alkalmazottait Moszkvában, Szentpéterváron és a létesítmény kivitelezésében közreműködő német Siemens gyárban képezték ki.

Az erőművet összesen 50 MW-osra tervezték, de ezt a kapacitását csak a jövő év márciusában éri majd el, amikor a második turbina is elkészül.

A Mutnovszkaja komplexum energiatermelése nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a Kamcsatka-félsziget kilábaljon a már-már kritikus áramhiányból.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.