close
Zöldül a fekete arany
Egyéb - Megújuló - Olaj

Zöldül a fekete arany

A Total ajánlatot tett egy belga zöldenergia-ipari társaságra a Der Standaard minapi beszámolója szerint. A francia olajtársaságnak sem ez lesz az első lépése a zöldenergiák piacán. Az olajmultik folyamatosan egyre nagyobb összegeket pumpálnak a megújuló források fejlesztésében. Egyelőre nem lehet még tudni, hogy ez már az olajtól való lassú elfordulás kezdete, vagy csupán divatból invesztálnak dollármilliárdokat a megújulókba.

Már 2013-ban arról szóltak a hírek, itt az energiainfo.hu-n is, hogy Szaúd-Arábia Németországból importált technológiával naperőműveket építene, tavaly pedig már egyenesen ott tartott az arab olajkirályság, hogy 25 éven belül teljes egészében zöld bázison biztosítják az orzság energiaellátását. Arról nem szólt a fáma, hogy ezzel együtt leállítanák az olajtermelést, hiszen a világ jelentős részén egyelőre felfutóban az olajfoygasztás, a BP legfrissebb energiapiaci statisztikai jelentése szerint 2015-ben is nőtt a globális kereslet, de azért az OPEC vezető országa a térség meghatározó napenergia hatalma szeretne lenni, vagyis folyamatosan diverzifikálni tervezi az ország gazdaságát, és oldani az egyoldalú olajexport függőségét bevételi oldalon is, egyre inkább erősítve a megújulók oldalán.

A világ legnagyobb olajcégei, a Shell, a Total, a Statoil, és még az Exxon is – ahogyan a The Guardian fogalmazott nemrég – sorra lépnek be a zöldek klubjába. A Shell éppen egy hónapja jelentette be, hogy önálló üzletágat alakít a zöldenergia termelésre. A bioüzemanyag és meglévő villamosenergia-ipari érdekeltségei mellett, évi 200 millió dollárt szán a New Energies üzletág fejlesztésére. Nap és szélerőműveket és energiatárolási projekteket fejlesztenek az olajcégek sorban, az olajárak miatt ugyan csökkenő, de még így is tetemes vagyonukból.

Elemzők szerint nemcsak a globális klímavédelmi akciótervek, élükön a Párizsi Klímamegállapodással hajtják a dollármilliárdokat a zöldgazdaság felé, az olajcégek részvényesei is egyre inkább elvárják legalább a klímavédelem melletti elköteleződést és cselekvést a hagyományos energiaüzlet legnagyobbjaitól. Azt egyelőre még nem lehet tudni – fogalmaznak elemzők több helyütt is, hojgy az olajcégek mindössze az olajárak mélyrepülését iygekeznek ellentételezni, a felszálló ágban lévő, vagyis kiszámíthatóan jövedelmező zöld üzletben, vagy ezek az oilajtól való elfordulás első jelei, és már most azt igazolják, hogy az új struktúrában is a régi főszereplők lesznek a meghatározóak.

Néhány ilyen befektetés során persze akkora összegek mozognak, hogy pusztán divatról beszélni talán nem lehet. A Total például csaknem 1 milliárd eurós befektetéssel beszáll a Saft nevű, akkumulátorgyártóba, a francia olajcég elnöke szerint azért, hogy a feljövőben lévő energiatárolási üzletben megerősítse a Total jelenlétét. Úgy vélik ugyanis, hogy az áram lesz a XXI. század energiaforrrása, és az a terv, hogy a Total jelen legyen ennek az értékláncnak is valamennyi pontján, a napenergia és biogáz termeléstúl, a tárolásig.

A skandinávoktól még talán elvárható is volt, hogy előbb utób belépjenek a megújuló energiaforrások hasznosításába. A norvég Statoil a skót partoknál azonban nem egyszerűen csak szélerőművet épít, a világ első olyan tengeri szélenergia telepét készül létrehozni a skót tudományos akadémiával együttműködve, amely képes lesz tárolni is a rendszer számára az adott pillanatban felelsleges zöldenergiát, és ezzel új korszakot nyithat az időjárásfüggő megújulók történetében. Erpősen hiszünk benne, hogy az olaj és a földgáz még szükséges lesz a jövőben is, de tdjuk, hogy néhány dolgot másként kell csinálnunk, és tenni kell a kibocsátás-csökkentéásért – érvelt Irene Rummelhoff, a Statoil új energia megoldások üzletéért felelős elnökhelyettes.

Vannak, akik szerint az olajmultik csak a környezetvédők egyre erősebb nyomását iygekeznek valamelyest enyhíteni, amikor a zöld gazdaságba fektetnek. A világ egyik legtekintélyesebb energiaipari thinktankje, a Chatham House azonban nemrég arról közölt tanulmáynt, hogy az olajipari cégeknek tíz éven belül markáns fordulatot kell produkálni, különben itt a vég számukra. Paul Stevens akadémikus egyenes brutális véget jósol az olajiparnak, ha nem változtat stratégiáján és üzleti modellján.

A megújuló üzletben természetesen örülnek az olajpénznek, hiszen ez komoly lökést adhat az egyébként is lendületben lévő ágazatnak. SZinte az összes európai megújulós szövetség “komolyan veszi” és “üdvözli” a Total, a Shell és társai megjelenését és a friss tőkét, amit a fosszilis iparágból átirányítanak a megújulók fejlesztésére.