Brüsszelben nyilvánosságra hozták az Európai Unió jelentését, melyben a Fukushima atomerőműben 2011 márciusában bekövetkezett balesetet követően az atomerőművek biztonságának növelésére elvégzett munkát részletezik.
A dokumentum ismerteti az atomerőművet üzemeltető tizennégy tagországban végrehajtott stressz teszt eredményét. Ugyanakkor azt is kijelentik, hogy amíg a szakértői értékelési folyamat nem fejeződik be, addig korai lenne bármilyen következtetés levonása a stressz teszt eredményeivel kapcsolatban egy adott tagállamot vagy egy adott erőművet illetően – írta a NucNet.
A stressz tesztek végleges eredményét várhatóan 2012 júniusában hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság. Ezzel párhuzamosan, a stressz-tesztek előzetes eredményei alapján a Bizottság felülvizsgálja az Európai Unió nukleáris biztonságot érintő jogszabályait és kidolgozzák a továbbfejlesztés lehetőségeit. Ez leginkább az egész unióra kiterjedő minimális műszaki biztonsági követelmények meghatározását, az engedélyezés és az ellenőrzés rendszerének javítását, a határokon átnyúló baleset-elhárítási rendszer kidolgozását, valamint a nukleáris kárfelelősség kiterjesztését érinti
NucNet
Zajlanak az európai a stressz tesztek