close
Vízerőműveket fejleszt a brit kormány
Áram - Egyéb - Megújuló

Vízerőműveket fejleszt a brit kormány

Pénteken ismerteti az angol kormánynak, a vízenergia hasznosítás bővítését célzó programját Brain Wilson, energiaügyi miniszter. A tervek szerint Skóciában és az ország déli részén 350 millió dollárt szánnak a vízerőművek felélesztésére – derül ki a Financial Times beszámolójából. A kormány szándéka szerint 2010-re a szigetország villamos-energia igényének már 10 százalékát megújuló forrásokból biztosítanák, szemben a mostani kevesebb, mint 3 százalékkal, amelynek felét adják a vízerőművek.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.