close
Veszteséges a horvát HEP
Egyéb - Olaj

Veszteséges a horvát HEP

A horvátországi Hrvatska Elektroprivreda (HEP) energiaipari monoplcég tavaly 690 millió kunás (83,17 millió dolláros) nettó veszteséget szenvedett el, s továbbra is képtelennek tunik arra, hogy begyujtse vevôi számlatartozásait.
Honlapján közölt adatai alapján a HEP egy évvel korábban még 21 millió kunás nettó nyereséget ért el a termelésbôl, a szállításból és az értékesítésbôl.
2000-ben azonban — elnök vezréigazgatója szerint — drámaian érintette a társaságot az üzemanyag és a gáz drágulása, késôbb pedig az elhúzódó szárazság, ez ugyanis pihenôre kényszerítette vízerômuveit. Ivica Covic elmondta, hogy a futôolaj a mútl évben 86 százalékkal, a gáz pedig 66 százalékkal drágult.
A 18 milliárd kuna könyv szerinti értéku HEP vezetôi most azon fáradoznak, hogy beszedjék a cég mintegy 1,8 milliárd kunás kintlévôségét, amely egyaránt áll a háztartások, az ipari fogyasztók és a helyi hivatalok tartozásaiból. Igaz, az adósság összege 2000 elején még 2,2 milliárd volt, azóta tehát csökkent. A HEP saját hitel- és egyéb tartozása négymilliárd kunát tesz ki.
Darko Belic szerint cége az idén ismét nyereséges lesz, mégpedig 27 millió kuna körüli nettó profittal.
A HEP — más horvát közmôcégekkel — privatizációjára vár, de erre az idén elôreláthatóan nem kerül sor.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.