close
Versenyjogi aggályok az E.ON leánnyal szemben
Egyéb - Olaj

Versenyjogi aggályok az E.ON leánnyal szemben

Német gázfoygasztók a szövetségi versenyhivatalhoz fordultak, meert szerintük a hamburgi gázszolgáltató és annak erőműve monopol helyzetével visszaélve felhajtotta az árakat – jelentette a Platts. A hírügynökségi beszámoló szerint a gázfogyasztói egyesülés beadványában azt kéri a versenyhivataltól, hogy állapítsák meg, a Hein Gas, illetve a hozzá tartozó HEW nem lett volna szabad, hogy emelkedni engedje az árakat 2003-ban, 2002-es nyeresége alapján. Meggyőződésük szerint, az E.ON leányvállalatok monopol helyzetükkel visszaéltek ebben a helyzetben.

A Hein Gas pénzügyi vezetője a fogyasztói aggályokra reagálva jelezte, a hamburgi szolgáltató árai az országban a legalacsonyabbak közé tartoznak. Az idei áremelkedést pedig az olaj és gázárak világpiaci árának emelkedésével, valamint a német adók növekedésével magyarázta.

A Hein GAs profitja – emlékeztet jelentésében a Platts – magasabb volt tavaly, mint 2001-ben, de ehhez a vállalaton belüli átalakítások megtakarításai is hozzájárultak.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.