close
Vegyésztechnikus képzéssel erősít a MOL Petrolkémia
Friss

Vegyésztechnikus képzéssel erősít a MOL Petrolkémia

A MOL Petrolkémia 14 munkatársa tette le június 6-án a kihelyezett vegyésztechnikusi oktatás záróvizsgáját. A sikeres diákoknak Huff Zsolt, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója gratulált az eredményhez. A képzés része a MOL Petrolkémia átfogó HR programjának, melynek keretein belül folyamatosan képzi munkatársait, illetve együttműködik a régió több középiskolájával és felsőoktatási intézményével.  A MOL tavaly közzétett, MOL 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben a petrolkémia sokkal nagyobb hangsúlyt kap a vállalatcsoportban. A petrolkémiai technológiai folyamat során a szénhidrogén alapanyagból nem üzemanyagot, hanem vegyipari termékeket, műanyagipari alapanyagokat készítenek és a jelenlegi értéklánc meghosszabbítására törekszenek. Ennek részeként a MOL több fázisban, mintegy 4,5 milliárd dolláros beruházást fog végrehajtani a következő 15 évben. Mindezek megvalósításához a MOL Petrolkémia Zrt (MPK) is folyamatosan képzi munkatársait, illetve együttműködik a régió több középiskolájával és felsőoktatási intézményével.
Így például az MPK és a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakközépiskola együttműködésében évek óta oktatják a vállalat munkatársait kihelyezett vegyésztechnikusi oktatás keretében. Ebben az évben 14 petrolkémiás munkatárs vett részt a programban, akik egy gyakorlati, egy írásbeli és egy szóbeli vizsgán tettek tanúbizonyságot tudásukról. Az oklevelek átadására az utolsó vizsga után, június 6-án került sor, amelyen Huff Zsolt, az MPK vezérigazgatója is részt vett és gratulált a sikeres hallgatóknak. „Évről-évre biztosítjuk munkatársaink számára a vegyésztechnikusi oktatást, amelyen szerencsére egyre többen vesznek részt. Számomra ez azt mutatja, hogy a kollégák igenis szeretnének fejlődni, ami egy ilyen komoly innovációs igényű iparágban, mint amilyen a vegyipar és azon belül is a petrolkémia, elsődleges fontosságú” – mondta.
A vezérigazgató  hozzátette, hogy a vállalat a saját munkatársai képzésén túl erősít a duális képzések terén is, így a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakközépiskolával közös programot indít az ott tanuló diákok számára, biztosítva számukra a gyakorlati oktatás feltételeit. „Olyan, nagy munkaerő igényű fejlesztéseket tervezünk, melyekhez szükség lesz a folyamatos szakember utánpótlásra, ezért a korábbiaknál még aktívabban szeretnénk részt venni a vegyipari szakember képzésben. Bízunk benne, hogy ezzel hatékonyan elejét tudjuk venni a munkaerőhiány által jelentett kockázatoknak” – hangsúlyozta.