close
Végrehajtás indult az Enefi Nyrt. ellen
Áram - Egyéb - Távhő

Végrehajtás indult az Enefi Nyrt. ellen

Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság – a román adóhatóság megkeresése alapján – végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap este.

Az Enefi az ellene indított eljárás jogosságát vitatja, ezért valamennyi, lehetőségében álló jogorvoslati eljárást megindítja és feljelentést tesz az ügyben. Megjegyzik, hogy a nemzetközi egyezményeken alapuló végrehajtási eljárásban érdemi jogorvoslati kérelmet csak a román hatósághoz tudnak benyújtani, függetlenül attól, hogy a követelést a magyar hatóság hajtja végre. 

“Tekintettel azonban arra, hogy a társaság a romániai adóhatóság jogellenes végrehajtási döntéseit már eddig is perben vitatta, mindezidáig sikertelenül, kérve az időközben megszületett ítéletre is tekintettel a végrehajtási eljárások megszüntetését, a társaság álláspontja szerint fennáll a jelentős veszélye annak, hogy a jogorvoslati kérelemnek a román hatóság nem ad helyt és a magyar adóhatóság a követelést végrehajtja” – áll a közleményben. Hozzáteszik, hogy ebben az esetben az Enefi a román adóhatósággal szemben perben tudja csak igényét érvényesíteni. A cég vasárnapi tájékoztatása szerint a végrehajtási eljárás tárgyát képező követelés megegyezik a marosvásárhelyi adóhatóság korábbi, csődeljárás keretében nem érvényesített, ezáltal elveszített követelésével. Emlékeztetnek arra, hogy a marosvásárhelyi adóhatóság ugyanezt a követelését korábban Romániában indított felszámolási eljárás keretében próbálta behajtani, ám az Enefi másodfokon is pert nyert vele szemben a romániai bíróságon. 

Az Enefi részvényeinek és kötvényeinek tőzsdei kereskedését már pénteken 15 órától a keddi kereskedési nap végéig felfüggesztették. A felfüggesztést a kibocsátó kérte, tekintettel arra, hogy a következő napok során olyan jelentős eseményről kíván tájékoztatást közzétenni, amely befolyásolhatja értékpapírjainak árfolyamát. Az energetikai szolgáltató társaság részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak, utolsó árfolyamuk pénteken a felfüggesztés előtt 137 forint volt. Az elmúlt egy évben 118 és 190 forint közötti árfolyamon kereskedtek velük.