close
Vége a túlkínálatnak az olajpiacon a szaúdi olajminiszter szerint
Egyéb - Olaj

Vége a túlkínálatnak az olajpiacon a szaúdi olajminiszter szerint

A túlknálatnak vége a globális olajpiacon az új szaúdi olajminiszter, Khalid Al-Falih szerint, aki texas-i látogatása során a Houston Chroniclenek nyilatkozott. Arra számít, hogy lassan msotmár elkezdenek emelkedni az árak. Az árakat az elmúlt napokban a mai brit népszavazással kapcsolatos aggodalmak fagyasztották be.

A Raymond James & Associates előrejelzése szeirnt a WTI ára a 70-80 dolláros szintet 2017 végéig érheti el, vagyis az olajár emelkedésének dinamikája egyelőre kérdéses még. Abban úgy tűnik egyetértenek az elemzők, hogy gyors drágulásra nem kell, vagy lehet számítani, de úgy tűnik abban konszenzus van, hogy az áremlekedés be fog indulni. Az elemzők uyganis számolnak ugyan azzal, hogy az árak emelkedésével együtt az amerikai nem hagyományos termelők ismét növelik aktivitásukat, viszont z nem lesz azonnali, vagyis az áremelkedés okozta esetleges túltermelés nlémi késéssel fog jelentkezni csak. E mellett nyilván segítheti az áremelkedés a brit népszavazás eredménye, akárhogyan is alakul a referendum, hiszen a piacok leginlább a bizonytaéanságtól tartanak. Annál még az általában gazdasági szempontból tragikusnak tartott kilépés is jobb valamelyest.